Miért ne lehetne erény és feltétel az állami munkahelyek betöltésénél, ha valaki beszéli a magyar nyelvet is?
Január 24-én kétségbeesve hívott egy ismerősöm, hogy a zentai egészségbiztosítónál képtelen megérteni, mit mondanak neki, hiszen az ő magyar beszédét nem érti senki. Nem csoda, hogy ő nem beszél szerbül, hiszen évtizedekig nem élt itthon. Úgy tudta, hogy például Zentán magyar nyelven is intézhető minden adminisztráció, és a dokumentumok kétnyelvűek.
Mint kiderült, Nagykikindáról hoztak Zentára egy munkatársat helyettesíteni, aki nem csak nem beszél magyarul, de nem is segítőkész, sőt, ahogy megítélhettem, inkább élvezte a felsőbbrendűség csalóka mámorát, látván az embert, aki megalázottan küszködik, szenved.
Velem is próbálkozott, de rossz lóra tett, mert fennhangon, szerb nyelven elmagyaráztam neki, hogy vagy ő, vagy más munkatárs köteles magyarul is beszélni, mert ez Szerbia törvénye, és enélkül Zentán nem is lehet bonyolultabb adminisztratív ügyeket intézni. Válasza a megszokott, betanult, tipikus sovén szöveg volt:
– EZ ITT SZERBIA.
Már-már arra gondolok, hogy ezt tanítják velük, hiszen többször jártam így. Ők viszont nem gondolnak arra, talán nem is értik, hogy az az ország nem ország, amelynek állítólagos állama nem tartja tiszteletben a saját alkotmányát és törvényeit, ezzel együtt a saját határait, mert akkor nincsen területe, nincsen alkotmánya, tehát országa sincsen. Na, de nem ezt kívánom elaborálni.
A folytatásban felgyorsította az ügyintézést, amint bekapcsoltam a videókamerát. Tiltakozott is a hölgy azonnal, de itt már nem volt más megoldás, és láss csodát, elmúlt a dölyfösség, a felsőbbrendűség. Kedvesebb lett, fordító is akadt szinte azonnal, rám már nem is volt szükség. Miért nem tette meg ezt előbb? Mindez bizonyítja azt is, hogy van megoldás, ha valakiben lappang egy kis segítőkészség és nem veszi semmibe a másikat csak azért, mert az nem beszél szerbül.
Persze kiderült, hogy szakmai téren is voltak gondok, úgyhogy Nagykikindáról kellett segítséget kérni. Tipikusnak tűnik, hogy ha valaki nem érti a dolgát, akkor fennhordja az orrát.
Mindebből egyenesen következik a kérdés, hogy a magyarlakta területeken miért nincsenek, azaz miért vannak elenyészően kevesen a magyarok a köztársasági intézmények helyi kirendeltségeiben. Nincs alkalmas, két nyelvet beszélő, ne adj isten, magyar ember, akit munkaviszonyba állíthatnának? Kiderült az is, hogy Nagykikindán sem jobb a helyzet. Vajon miért, ha nem a diszkrimináció a cél? Magától adódik a kérdés: ez lenne a szerb-magyar megbékélés?
Hab a tortán, hogy az eset után alig egy órával már hívtak is telefonon a zentai rendőrségről. Ugyanez történt akkor is, amikor a Lidlben tettem szóvá a nyelvhasználatot, bár ott nem törvényes kategória. A rendőrnek is elmagyaráztam a törvényt. Végül kiderült, hogy csak attól rettegtek, nehogy feltegyem a netre a felvételt. Nem kell ez nekik most, amikor a véres kéz miatt nagyobb bukta bűze terjeng a levegőben. Persze, ettől függetlenül még közzé tehetem, ha úgy alakulnak a dolgok.
Vajon mikor lesz már tényleges szerb-magyar megbékélés? Nem rajtunk múlik.
Rácz Szabó László (Zenta)
A zentai egészségház bejárata (Fotó: Pannon RTV)
