A Banija Szülőföld Egyesület szervezésében szombaton este a Spartak étteremben megtartották a 15. banijai prelót, amelyen részt vett Stevan Bakić polgármester is.

Bakić felszólalásában kitért az országban uralkodó helyzetre is – szerinte a múlt szellemei kísértenek.

„Nagy megpróbáltatások várnak ránk. A 2024. június 2-án megtartott választások előtti kampány során azt mondtam, ezek nem csupán helyi választások, hanem Szerbiát is védjük. Akkor már sajnos számítottam erre, ami ma folyik, de nem akartam hangosan kimondani, mert már így is rám sütik, hogy szélsőséges vagyok. Nem vagyok én szélsőséges, csak szélsőséges módon szeretem az én Szerbiámat” – mondta.

A polgármester többek között arról is beszélt, hogy sajnos „az usztasák ismét megtámadták Szerbiát”, és „mindezen események mögött a horvát hírszerzés áll”, majd egyetértésre és egységre szólított fel.

„Látják maguk is, hogy mit tesznek a mi zászlónkkal, amelyért olyan sok ősünk az életét adta. Azzal a zászlóval, amely az élet árán sem kerülhet az ellenség kezébe. (…) Csak hogy tudják: nem fogják az usztasák romba dönteni a mi Szerbiánkat” – üzente meg a szabadkai polgármester.

Fotó: subotica.com