Hétfőn délután „fontos bejelentésre készül Aleksandar Vučić szerb államfő, Miloš Vučević kormányfő és Ana Brnabić, a köztársasági parlament elnöke, így értesült a Blic. A szakértők szerint több lehetséges forgatókönyv is terítéken van, ezek közül az egyik a rendkívüli állapot bevezetése.

A rendkívüli állapot megszavazása csak akkor lehetséges, ha kevés tüntetőről van szó. A többség ellen ezt lehetetlen megtenni, mert az rosszul végződne, és a kormányzati apparátus azon részei is érintettek lennének, amelyek nem korruptak – mondják a Danas napilapnak nyilatkozó szakértők, kommentálva a rendkívüli állapot lehetőségét.

Az államfő, a miniszterelnök és a kormánypárt egyelőre képtelenek lecsillapítani a tüntetéseket és a polgárok elégedetlenségét, amelyeket diákok, tanulók és pedagógusok vezetnek. Ilyen körülmények között, ha a tüntetések, sztrájkok, blokádok és a polgári engedetlenség tovább fokozódik, kérdés, hogy a rezsim a rendkívüli állapothoz folyamodik-e.

Jovan Rajić ügyvéd a Danas-nak azt mondja, hogy az elmúlt napok eseményei arra utalnak, hogy ez a forgatókönyv is lehetséges a hanyatló rezsim részéről.

„Először is a bulvársajtó és a nemzeti frekvenciával rendelkező médiumok beszámolóira gondolok, amelyek szerint egy “külső tényező” színes forradalmat készít elő Szerbiában, valamint arra az értelmetlen lépésre, hogy külföldi állampolgárokat tartóztattak le, akik szemináriumon vagy konferenciákon vettek részt Belgrádban. Ebben az őrületben eljutottunk odáig, hogy még Románia, a legközelebbi szomszédunk, akivel soha nem volt komoly konfliktusunk a történelem során, tiltakozó jegyzéket küldött, és kollektív szégyent kell éreznünk az ilyen döntéseket hozó, irracionális személyek tettei miatt” – hangsúlyozza az ügyvéd.

Hozzáteszi, hogy figyelembe véve azt, hogy a rendkívüli állapotot a védelmi törvény szerint a „Szerb Köztársaság és polgárai biztonságát fenyegető kockázatok és veszélyek” értékelése alapján vezetik be, nem zárható ki, hogy a fent említett tevékenységek előkészületként és alibiként szolgálnak a döntés meghozatalához.

„Hiszen valaki kívülről veszélyezteti Szerbia és polgárai biztonságát. Ez a történet ügyesen be lenne csomagolva, és formálisan csak annyi lenne szükséges, hogy a szerb parlament a köztársasági elnök és a kormány közös javaslata alapján megállapítsa, hogy a rendkívüli állapot feltételei teljesültek, majd meghozza a döntést a kihirdetéséről. Mivel gyakorlatban se parlamentünk, se kormányunk nincs, csak egy ember dönt mindenről, akinek a mentális állapota megkérdőjelezhető, elképzelhető ez a forgatókönyv is” – mondja Rajić.

Hozzáteszi, hogy a gyakorlatban egy korrupt, a valóságtól és az emberektől elszakadt rezsim erőszakos, nyomást gyakorló, megtévesztő, zsaroló és fenyegető kísérleteiről van szó, hogy elnyomja a diákok autentikus és igazságos küzdelmét, amelyhez – ami különösen problémás számukra – más szakmák és társadalmi rétegek is csatlakoznak.

„Ezért fontos megőrizni a higgadtságot, nyugalmat, és folytatni ennek a szabadság-lángnak a terjesztését. Ez már nem csupán tüntetés, hanem egyre inkább egy átfogó lázadás” – véli.

Božo Prelević ügyvéd szintén úgy gondolja, hogy a rendkívüli állapot forgatókönyve nem zárható ki.

„Aleksandar Vučić és a Szerb Haladó Párt tagjai 12 évvel ezelőtt vezettek be rendkívüli állapotot, és kisajátították a polgárok szuverenitását az állam felett. A mostani tüntetések mind a polgárok próbálkozásai arra, hogy visszaszerezzék a szuverenitást, és visszahozzák az országot a törvényesség és az alapvető emberi jogok tiszteletben tartásának rendes állapotába” – mondja.

Ő arra számít, hogy Vučić mindent megtesz – zsoldosokkal, megvesztegetésekkel és bűnözőkkel –, hogy megakadályozza az állam visszaszolgáltatását a polgároknak, mivel nem akarnak börtönbe kerülni, sem visszatérni oda, ahonnan jöttek.

„Az ő alapvető céljuk az ellopott javak védelme, és ebben az értelemben a rendkívüli állapot megszavazása csak akkor lehetséges, ha kevés tüntetőről van szó. Ezt a többség ellen nem lehet megtenni, mert az rosszul végződne, és a kormányzati apparátus azon részei, amelyek nem voltak korruptak, nem vennének ebben részt. Ezért gondolom, hogy inkább megpróbálnak új választásokat kiírni, amelynek eredményeit természetesen meg akarnák hamisítanu” – véli Prelević.

Azt mondja, hogy minden a polgárok kezében van, és a hatalom lassan összeomlik, mint egy pezsgőtabletta a megállíthatatlan tömeges tiltakozásban, és megjelennek majd új, okos és tiszta vezetők.

Hogyan vezetik be a rendkívüli állapotot?

A rendkívüli állapotot az alkotmány szabályozza, mint különleges körülményt, amikor „a közbiztonság veszélyezteti az állam és a polgárok fennmaradását”. A védelmi törvény részletesebben szabályozza, mit jelent ez a veszély. A parlament szavazattöbbséggel hirdeti ki a rendkívüli állapotot, amely legfeljebb 90 napig érvényes.

Ha a parlament nem tud összeülni, a rendkívüli állapotról a köztársasági elnök, a parlament elnöke és a miniszterelnök közösen hoz döntést ugyanazon feltételek alapján.

Hétfőn délután Aleksandar Vučić elnök, Miloš Vučević miniszterelnök és Ana Brnabić, a parlament elnöke sajtótájékoztatót tartanak az ország jelenlegi helyzetéről, amelyen várhatóan fontos döntéseket jelentenek be.

Fontos bejelentésre készül délután Vučić, Vučević és Brnabić?