A kínai külügyminisztérium az újvidéki tragédia előtt három hónappal kiadott egy figyelmeztető közleményt arról, hogy az Egyesült Államokban alapított National Endowment for Democracy (NED) évek óta beavatkozik más országok belügyeibe, szít indulatokat, hajt végre szabotázsokat. A kínai dokumentum szerint ez a szervezet támogatta a 2004-es ukrajnai narancsos forradalmat, később is pénzeltek ukrán civilszervezeteket, és 2013-14-ben is ők szították a feszültséget az országban. A kínaiak szerint a NED Szerbiában is aktív, az USA-párti ellenzéket akarja hatalomra juttatni – így értékeli kínai jelentések alapján a Szerbiában kialakult helyzetet a kormánypárti Magyar Nemzet.
A 444.hu által szemlézett cikk érdekessége, hogy a kínaiak egyik vádpontja szerint a mostani tiltakozók annak a Srđa Popovićnak a módszereit veszik át, aki a kilencvenes években az utcán harcolt a Szerbiát nyomorba taszító Slobodan Milošević rezsimje ellen, amelyiknek az egyik legnagyobb külföldi támogatója éppen Kína, tájékoztatási minisztere pedig Aleksandar Vučić jelenlegi szerb államfő volt.
Illusztráció: Pixabay