A hetek óta Szabadkán is zajló tüntetéssorozatokon először voltak fiatal provokátorok. Szerdán az egyetemi hallgatók a 15 perces csendes megemlékezést az Ivan Sarić Műszaki Középiskola épületével szemben lévő parkban szervezték meg. A 15 perc csend után tíz percig hangosan fütyültek és zajt keltettek. Az egy fiatal fiúkból álló csoport a tüntetés végén próbálta provokálni a jelenlévőket.
Az Ivan Sarić Műszaki Középiskola előtt szerdán diákok, tanárok, polgárok és egyetemisták gyűltek össze, hogy tiszteletüket fejezzék ki a közelmúlt tragikus eseményeinek áldozatai előtt, és üzenetet küldjenek az összetartás fontosságáról.
A megemlékezés ezúttal is szimbolikus tizenöt perces csenddel kezdődött, amely alatt a jelenlévők főhajtással adóztak azoknak, akik életüket vesztették az újvidéki tragédiában.
Ezt követően tíz percnyi zaj törte meg a csendet, tiltakozásként az erőszak és az igazságtalanság ellen. Az egykori és jelenlegi diákok, valamint az iskola tanárai beszédeket mondtak, különösen inspiráló volt egy volt diák, jelenlegi egyetemista felszólalása, aki az oktatás és a szabadság jelentőségére hívta fel a figyelmet. Kiemelte, hogy a tanárok „fény a sötétségben” és a tudás, valamint az igazi értékek legfontosabb közvetítői, tudósít a Subotičke.rs.
A tanárok hálájukat fejezték ki a támogatásért, amely ebben a nehéz időszakban rendkívül fontos számukra. Két tanárnő külön is megosztotta gondolatait, és köszönetet mondott a szolidaritásért.
Az Ivan Sarić Műszaki Középiskola dolgozóinak csak egy része sztrájkol, hogy támogassa az országos diáktüntetéseket. Néhány kolléga, akik nem csatlakoztak a sztrájkhoz, figyelmeztette őket indulás előtt, hogy talán nem térhetnek vissza az iskolába.
A megmozdulás végén egy fiatal férfiakból álló csoport „Éljen Vučić” skandálással zavarta meg a résztvevőket. A tüntetők szendvicset dobtak nekik, majd a provokátorok távoztak a helyszínről. Incidens nem történt, de a történteket videóra vették. Ezen látszik, hogy van, aki igyekszik eltakarni az arcát.
Nyitókép: Megemlékezés a középiskola épülete előtt (Natalija Jakovljević, Magločistač)