Amint arról szerdán beszámoltunk, Aleksandar Vučić szerb államelnök 13 személy részesített elnöki kegyelemben, többek között a niši Bölcsészettudományi Kar dékánját, Natalija Jovanovićot.
A dékán a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy nem folyik ellene büntetőeljárás, és nem tudja, miért kapott kegyelmet, de hozzátette, az elnök ezzel a gesztussal megpróbál szívességet kérni.
Amint arról hírt adtunk, az államfő hétfőn beharangozta, hogy elnöki kegyelemben részesíti azokat a személyeket, akiket az egyetemista tiltakozásokon állítottak elő, ami a büntetőeljárás megszüntetését is magába foglalja.
Az államfő az erre vonatkozó döntést szerdán hozta meg, és hat egyetemi hallgató mellett egy docenst, négy iskolaigazgató, egy iskolában kisegítőszemélyzetként dolgozó munkás, illetve Natalija Jovanović, a niši Bölcsészettudományi Kar dékánja kapott elnöki kegyelmet.
Jovanović nem tudja, hogy milyen bűncselekmény alól kaphatott most, ilyen módon felmentést.
„Kitalált valami eljárást, holott nem is emeltek ellenem vádat, nem volt bírósági tárgyalás, és egyáltalán nem üldöztek a bűnügyi hatóságok, ő mégis megkegyelmezett nekem. Ezzel a végére értünk. Ő önmagát félti, és azt gondolja, hogy a kegyelmi döntéssel valamiféle szívességet kaphat. Tőlem nem számíthat szívességre senki, aki megszegi a törvényt. Valószínűleg ez egy olyan gesztus részéről, mivel a figyelem középpontjába kerültem, hogy most ezzel próbál meg szégyenbe hozni” – mondta Jovanović a Južne vesti tájékoztatása szerint.
Néhány hónappal ezelőtt Natalija Jovanović ellen a szervezett bűnözés elleni ügyészség valóban nyomozást indított az oktatásügyi minisztérium korábbi államtitkára, Nebojša Ranđelović Necer ügyével összefüggésben. Jovanović úgy véli, a kegyelmi döntés arra az ügyre vonatkozhat, de mint mondja, ő akkor csak gyanúsított volt.
„Feltételezem, hogy a kegyelmi döntés arra vonatkozhat, de a bíróságon én az életem során csak akkor voltam, amikor hagyatéki tárgyalásra mentem, és november 29-én, amikor kihallgattak, amikor a vádiratot kibővítették. De én az ügyben csak gyanúsított voltam, végül nem helyeztek vád alá és nem is indult ellenem semmilyen bűnügyi eljárás, ami miatt az elnök most megkegyelmezhetne nekem” – húzta alá Natalija Jovanović.

