A Szerbiai Újságírók Egyesülete (UNS) tiltakozását fejezte ki, és elfogadhatatlan nyomásgyakorlásnak tartja a Szerb Haladó Párt megalapozatlan állításait, amelyekkel a Szerbiai Rádió és Televízió vádolják a szombati tudósításaik miatt, amelyek a haladók szerint botrányosra sikeredett.

Az újvidéki tüntetéssel kezdődött a köztévé híradója, a haladók szerint ez botrányos

A Szerbiai Újságírók Egyesülete közleményben mutatott rá, hogy a köztelevízió szombati tudósítása az újvidéki hídlezárásokról szakmailag megfelelőnek bizonyult. Hozzáteszik, a köztelevízió tudósításait sajnálatos módon megzavarták a tüntetés egyes résztvevői, ami a Szerb Haladó Pártnak a közszolgálati médiummal szembeni alaptalan vádjai mellett még tovább nehezíti a közönség időszerű és pártatlan tájékoztatására vonatkozó kötelesség teljesítését. Az újságírógyesület sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a szerkesztőség döntése alapján a köztelevízió helyi tudósítója szombaton nem számolt be a történtekről.

Mint ismeretes, a Szerb Haladó Párt szombaton este közleményt adott ki, amelyben közölte, hogy a Szerbiai Rádió és Televízió az újvidéki hidak blokádjáról szóló tudósítással megszegte az újságírás összes szabályát.

A Szerbiai Újságírók Egyesülete szerint a köztelevízió a fél hatos híradójában több perces riportot közvetített Újvidékről, drónfelvételek segítségével is megmutatták a nézőknek, hogy milyen sokan tartózkodnak a székvárosban, akik valamennyien az egyetemisták támogatására érkeztek a hídblokádhoz.