Február elsején nagyszabású tüntetés kezdődött Újvidéken, ahol az egyetemisták és a velük szimpatizáló polgárok a székváros három hídját is blokád alá vették 15 órától egészen 18 óráig, utána pedig két hídblokádot feloldottak, és csak a Szabadság-hídat zárták le huszonnégy órára, vagyis vasárnap 15 óráig ezen a hídon nem lehet közlekedni.

A Szabadság-híd közelében felállított pódiumon egymást váltották a szónokok, közben pedig a kórus szórakoztatta a fiatalokat. A szombati fellépők között egy magyar nemzetiségű személy is beszédet intézett az egyetemistákhoz: Pongó Gábor, az Újvidéki Színház színművésze, aki többek között a következőket mondta:

– Mint színész egy olyan társadalomban szeretnék alkotni, amely rendezett és amely inspirál, és a morális értékeiben én is hozzá tudok ahhoz járulni, hogy a saját teljesítményemmel ugyanilyen maradjon. Tizenöt halott kellett ahhoz, hogy kimondjuk: nem akarunk ilyen hatalom alatt élni, egy olyan országban szeretnénk élni, ahol a törvények és a szeretet uralkodik. Ha ti, mint egyetemisták azt mondjátok, azért harcoltok, hogy ebben az országban maradhassatok, akkor nekünk ez azt jelenti, hogy én is itt maradok, hogy az én gyerekeim se hagyják el az országot. Tisztában vagytok a jogaitokkal, éljetek velük, legyetek nagyon, hatalmasok és akár Nobel-díjasok is! – mondta Pongó Gábor, akinek a teljes beszédét ide kattintva olvashatják el, és aki a mondandója végén magyarul kiáltotta, hogy éljenek az egyetemisták.

Mina Delić fotói: