Goran Vesić, Szerbia volt építésügyi minisztere, aki akár 12 év börtönbüntetést is kaphat, ha bűnösnek nyilvánítják az újvidéki vasútállomáson történt tragédia miatt, egyelőre szabadlábon van, és 3,5 millió eurót érő trieszti villájába költözött – állítja a szlovéniai Večer. Sajtóértesülések szerint ebben az olasz városban él Damir Zobenica, a vajdasági képviselőház lemondott alelnöke is, miután egy nyilvánosságra került hangfelvétel szerint arra biztatta az aktivistákat, hogy a tiltakozásokon sértegessék a résztvevőket.
A hírek szerint a politikai elit a gyanús eredetű vagyonát Olaszországba menti át, ahol az ingatlanokat diplomáciai kapcsolatok révén vásárolják meg családtagjaik nevére. Közöttük van Aleksandar Šapić, Belgrád polgármestere is, akiről két évvel ezelőtt derítette ki a BIRN, hogy 2018-ban, amikor még az újbelgrádi község elnöke volt, 820 ezer euróért vett Triesztben egy kertes házat garázzsal.
Az utóbbi néhány évben több mint 4000 trieszti ingatlan került szerb állampolgárok tulajdonában.
December elején egyébként Trieszt polgármestere, Roberto Dipiazza fogadta Maja Gojković tartományi kormányfőt, aki azért látogatott a városba, hogy „ösztönözze Olaszország és Szerbia kereskedelmi, üzleti és politikai közeledését az európai integráció érdekében”.