Az egykori Panonija szálloda épületének rekonstrukciója és multifunkcionális, közhasználatú épületté alakítása Topolyán várhatóan május 30-án fejeződik be – erősítették meg a Magločistač portálnak a Művelődési Házban, amely a beruházás megrendelői feladatait látja el.
Az eredeti szerződés szerint a 2023 novemberében megkezdett munkálatoknak idén április elejéig kellett volna befejeződniük.
A Magločistačnak adott válaszukban pontosították, hogy az építkezés szerkezeti munkálatai – az úgynevezett „szürke” fázis – befejeződtek, jelenleg a lift beszerelése zajlik, a szerelési munkák a végéhez közelednek, és folyamatban van a homlokzat befejezésének előkészítése is.
A Művelődési Ház ugyanakkor nem közölte, hogy miért módosult a szerződésben meghatározott határidő. A 2023 szeptemberében keletkezett, 11 millió dináros többletköltség kapcsán pedig azt mondták, hogy a pontos költségváltozások az elvégzett munkálatok végleges elszámolásakor lesznek láthatók.
Közbeszerzési pályázatok a gázosításra és a műszaki átvizsgálásra
Topolya község önkormányzata közbeszerzési pályázatot írt ki az egykori Panonija szálloda épületének gázosítására, amelynek értéke 1,2 millió dinár áfa nélkül.
Ugyanakkor egy 6,5 millió dináros összértékű – áfa nélküli – egyesített közbeszerzési pályázatot is meghirdettek az épület, valamint a fedett uszoda műszaki átvizsgálására.
Ebből a városi uszoda műszaki átvétele 4,5 millió dinárba kerül áfa nélkül, míg a volt szálloda esetében erre a célra 2 millió dinárt különítettek el.

