Február 13-án este hét órakor a Berlinale Palastban rendkívül ünnepélyes keretek között megnyílt a hetvenötödik berlini nemzetközi filmfesztivál.

Ma már, pedig fél évszázaddal ezelőtt erre a szervezők egyike sem gondolt, Európa egyik legrangosabb filmfesztiválja a berlini, a cannes-i és a velencei filmfesztiválok mellett. A fesztivál megnyitóját Tricia Tuttle fesztiváligazgató és Todd Haynes az idei filmfesztivál zsűrijének elnöke, kanadai filmrendező tartotta.

Tilda Swintonnak, a skót színésznőnek a megnyitón adták át a tiszteletbeli Arany Medvét eddigi munkássága elismeréséül. Claudia Roth kulturális miniszter és a berlini polgármester Kai Wegner is jelen volt a gálaünnepségen, a három zsűri összes tagjával együtt. (Perspektívák szekció, dokumentumfilmek-szekció és végül a rövidfilmek mindegyikének külön zsűrije van, a versenyfilmek zsűrijének elnöke a kanadai filmrendező.)

Az egyórás ünnepség után az idei fesztivál nyitófilmjét, a Das Lichtet (A fény) mutatják be, melyet Tom Tykwer filmrendező bevezetője előz meg.

A tavalyi Berlinale atmoszféráját meghatározta a gázai és az ukrán háború, idén úgy tűnik, hogy békésebb, de egyúttal a korábbi évekhez képest sokkal szerényebb költségvetéssel és kevesebb helybeli (vagyis németországi) érdeklődővel zajlik a fesztivál.

Ez természetesen semmit nem változtat azon, hogy a 265, most Európában először látható filmek mindegyike érdekes, jóllehet e filmeknek mindössze tíz százaléka vesz részt az Arany és Ezüst Medve díjért folyó versenyben. A versenyfilmek között van Richard Linklater filmje a Kék hold, a brit családi dráma, A forró tej és a dél-koreai rendező Bong Joo-hon Mickey 17 filmje is.

A korábbi évekhez képest kevesebb ázsiai film kerül bemutatásra, de amelyeket beválogatott a zsűrik valamelyike, az némi bepillantást enged a földrész filmgyártásának jelenlegi helyzetébe. Örvendetes tény azonban, hogy sok latin-és dél-amerikai film szerepel a Berlinale programjában.

A megnyitót Európában élőben lehet követni.

Hogy a szervezők igazán emlékezetessé tegyék a hetvenötödik évfordulót, hét német városban vetítik a nyitófilmet.

Ferber Katalin