Az elmúlt időszakban többen is találgattak, hogy mekkora adósságot halmozott fel az elmúlt évek során a belgrádi Partizan Labdarúgóklub. Most azonban úgy tűnik, nem kell már találgatni, ugyanis Rasim Ljajić és Milka Forcan pénteken sajtótájékoztatót tartottak, s a munkacsoport két tagja beszámolt a klub pénzügyi helyzetéről.
Az adósság ebben a pillanatban 48,2 millió euró. Sajnos, ez nem a végső összeg, ugyanis naponta 2.500 eurónyi kamatot kell fizetnünk az adóhivatalnak, és emellett még folyamatban vannak olyan bírósági eljárások, amelyeket el is veszíthetünk – mondta Ljajić, aki hozzátette, hogy az elmúlt időszakban hárommillió eurót fizettek ki a kluboknak, 2,2 millió eurót a játékosoknak és 1,2 millió euróval csökkent a tartozás a különféle beszállítók felé. Ehhez jön még a megtakarítás a bérek terén, ami 1,6 millió euró, ugyanis 41 szeméky fizetését csökkentették.
– Ha valakinek ez kevés, hát mi felállunk és elmegyünk, ők pedig átvehetik a klubot, és csinálhatnak vele, amit akarnak – nyilatkozta Ljajić, aki szerint jelentős előrelépés ez a klub életében.
„Csak rosszindulatú személy mondhatja, hogy semmi se történt az elmúlt időszakban. Egyik pillanatról a másikra nem lehet húsz játékost lecserélni egy átigazolási időszak során, nem lehet 50-60 milliós tartozást négy hónap alatt lenullázni. De büszkén mondhatjuk, hogy minden egyes területen, amit célként kitűztünk, amikor átvettük a klubot, hatalmas előrelépést értünk el – nyilatkozta Ljajić, míg Forcan közölte, hogy Ivica Iliev beperelte a klubot, mivel a sportigazgató az új vezetőség érkezésekor nem volt hajlandó aláírni az új szerződést, amely értelmében csökkent volna a fizetése.