Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke szombaton arra kérte a támogatóit, hogy jelenjenek meg a Szávaszentdemeteren megrendezésre kerülő rendezvényen, amelynek a célja, hogy megvédjék és megőrizzék Szerbiát azoktól, akik szeretnék megsemmisíteni az országot. Az Instagramon megjelent bejegyzésből az is kiderült, hogy a legtöbb helyen csak ellentüntetésként emlegetett rendezvény az eredeti tervek szerint nem 16 órakor kezdődik, hanem egy órával később, vagyis 17 órakor szól majd az elnök a jelenelvőkhöz.
– Siniša (Mali) veszi a pljeszkavicát és a csevapot azoknak, akik vonattal mennek, én pedig hű maradok a hagyományokhoz, és úgy döntöttem, húsz szendvicset készítek. Ez lesz az én ajándékom azoknak, akik Szávaszentdemeterre mennek. Nálunk pontosan lehet tudni – ki fizet, ki nem fizet, van, amit mi fizetünk, de a legnagyobb összeget a párt fizeti, de ami még ennél is fontosabb, hogy nem az USAID és nem a NED, és senki más nem fizet. Nálunk nincs nagy lakosa: majonéz, sajt, kis sonka, néhol párizsi, és én úgy gondolom, az emberek nagyon elégedettek lesznek – írta Vučić
A Szabad Magyar Szó Szabadkán lencsevégre kapta, ahogy buszokkal szállítják a tapsolókat Vučić ellentütetésére, de kollégánk ott van Kragujevacon is, ahol az egyetemisták és a polgárok folyamatosan érkeznek a városba.