Aleksandar Vučić szerb elnök legújabb megnyilatkozását kommentálta Dragan Đilas, a Szabadság és Igazságosság Párt (SSP) elnöke, és arra figyelmeztet, hogy a szerb elnök hisztériája, a szerbiai tiltakozásokkal kapcsolatos legbotrányosabb valótlanságok emlegetése, a gumibotok és a karhatalmi erők bevetésének lehetősége arra utal, hogy a rezsim kész erőszakot alkalmazni a polgárok ellen.
„Vučić forgatókönyve szerint – amellyel a polgárokat igyekszik megfélemlíteni – a tüntetők bemasíroznak Belgrádba és megpróbálják elfoglalni az intézményeket, úgy, mint ahogyan azt Mussolini tette Rómában” – utalt az SSP vezetője a szerb elnök kijelentéseire.
„A fasisztákkal és a feketeingesekkel összehasonlítani a békés tiltakozásokat szervező egyetemistákat, akik száz kilométereket gyalogolnak, az egyik leggyalázatosabb kijelentés, ami Aleksandar Vučić részéről valaha is elhangzott” – emeli ki Đilas.
„Az az ember, akinek, amellett, hogy az alkotmány szerint nincs is rá joga, irányítja a rendőrséget és a Biztonsági és Hírszerzési Irodát (BIA), már napok óta úgy beszél a polgárok lázadásáról, mint a »legmocskosabb színes forradalomról, ami valaha is történt a világban«. A jelenlegi helyzetet a Majdanban történtekkel hasonlítva össze, amikor mesterlövészek döntötték meg a hatalmat, Vučić botrányos valótlanságok terjesztésével próbál meg pánikot kelteni Szerbiában. Ezzel a retorikával pedig világossá teszi, hogy a hatalom kész fokozni a három hónapja békésen tiltakozó egyetemisták és polgárok elleni intézkedéseket. A Pink Televízió műsorában, mely tele volt a tiltakozásokat támogatók elleni gyűlöletkeltéssel, Vučić azt is beharangozta, hogy keddtől »minden iskola dolgozni fog«. Azt a tényt leszámítva, hogy ez egy hazugság, ez az üzenet világosan mutatja, hogy készen áll az oktatásügyi dolgozókkal szembeni sokkal szigorúbb intézkedésekre is. Vučić szerepléseivel egy időben, az ő politikai elemzői a professzorok és tanárok letartóztatását követelik. Mindezekből ítélve arra következtethetünk, hogy a rezsim az utolsó fázisába érkezett, ami Szerbia lakossága számára katasztrofális következményekkel járhat” – figyelmeztet Dragan Đilas.
Aleksandar Vučić (Fotó: Filip Krainčanić/Nova.rs)