Marinica Tepić, a Szabadság és Igazságosság Párt (SSP) alelnöke bejelentette, hogy hétfőn újabb bizonyítékokat tár fel a szervezett bűnözéssel kapcsolatosan.
Kiemelte, olyan bizonyítékokat fog a nyilvánosság elé tárni, „amelyek Aleksandar Vučić szerb elnök és Ana Brnabić parlamenti elnök közvetlen személyes és végrehajtói felelőssége alá tartoznak”.
Tepić Ivanjicában csatlakozott a polgárokhoz, akik 15 perces kegyeletadással emlékeztek az újvidéki tragédia áldozataira, és ott úgy fogalmazott, a hatalom tudja, hogy közeleg a vég, mivel az SSP „egy rakás bizonyítékot” adott át az ügyészségnek, és ezért a rezsim most szeretné őrizetbe vetetni Dragan Đilast, a párt elnökét.
„Ana (Brnabić) úgy véli, így majd megmenekülnek. Ana reménykedik, hogy így majd nem csapnak össze a hullámok a feje fölött. De nem fogják megúszni és tudja ezt az ügyészség és a rendőrség is, akiket évek óta azzal zaklatnak, hogy valamilyen terhelő ok miatt őrizetbe vetessék Đilast, de nincs ilyen terhelő bizonyíték. Ő az egyetlen ember, aki személyesen bement a rendőrségre, a hatalom sokéves hajtóvadászata miatt, és megkérdezte, mivel gyanúsítják, mire a rendőrök közvetlenül is megmondták neki, hogy semmiféle eljárás nem folyik ellene” – tette hozzá Tepić.
A napok óta zajló letartóztatásokat kommentálva az SSP alelnöke azt mondta, „Vučić és Brnabić megpróbálják saját lopásaikat, korrupciójukat és bűncselekményeiket leplezni a Szerb Haladó Párt ötödrangú tisztségviselőinek letartóztatásával”.
Marinica Tepić (Nova)

