A dél-koreai Hong Sangsoo hazájában és Európában jól ismert filmrendező. Jellemzése különböző filmoldalak szerzői szerint a lassú, hétköznapi emberek mindennapi életét bemutató stílus, ami nagyon messze van a gyors, izgalmas történetmesélésektől.
A film valóban lassú, hétköznapi történet, s csak aki némileg ismeri a dél-koreai hagyományokat, a mindennapi élet íratlan szabályait és normáit, az fedezi fel a lassú párbeszédek, a gesztusokkal, mosolyokkal és olykor hallgatással jelzett drámát a film minden percében.
A történet, mint a rendező legtöbb filmjében, rendkívül egyszerű.
Egy költő felajánlja barátnőjének, akivel már három éve van együtt, hogy elviszi vidékre, a lány szüleihez. A költő, aki szakít országos hírű jogász apjával, s minden erőfeszítése arra irányul, hogy önállóan éljen apja anyagi támogatása nélkül, nagyon büszke tettére, holott ennél kevésbé van normaszegő cselekedet Dél-Koreába. Szüleinek egyetlen fia, azaz tőle várják a szellemi és anyagi örökség továbbvitelét a családban, hiszen ez a megszokott. Ő azonban „újít”, szerényen él, többnyire esküvőkön forgatott videófilmek eladásából, autója régi és köhög, barátnője pedig, akinek szüleit meglátogatják, jómódúak, de nem kérkednek ezzel.
A film két órája a szülőknél eltöltött hétvégét mutatja be, s a lassú ismerkedés (először látják a lány szülei a költőt) formalitások özönét kényszeríti a lány apjára, néhány órával később a hazaérkező anyjára. Mindezt nem követi a lány nővére, aki többnyelvűsége és képességei ellenére nem csinál semmit: a szülei tartják el. (A költő barátnője óvatosan ugyan de utal arra, hogy testvérének mentális gondjai vannak, néha depressziós is).
Előttünk pereg egy konszolidált családi élet vendéglátása, természetesen lakomával, sok itallal, s bár társalgásukban a formális nyelvet használják, (akárcsak Japánban, ha nem családtagról van szó), többször is ígérik a költő vendégnek, hogy hamarosan (persze ha elnyeri bizalmukat) közvetlen nyelvre térnek vele át.
Minden rendben zajlik, a fiatalok kirándulnak a közeli szentélyhez, a szülők készítik a pompás vacsorát, a poéta köhögő, zörgő autója teljesíti feladatát, egyszóval, azt hiszi a néző, hogy most már csak a lánykérés hiányzik.
A szülők azonban (a lány anyja is verseket ír, olykor egy-egy irodalmi folyóirat közli ezeket) a vacsora után kettesben maradva megbeszélik, hogy lányuk számára egy egzisztencia nélküli, kedves, simulékony „nőcsábász” korántsem ideális partner. Ambíciói nincsenek, kivéve hogy ellenáll apja hírnevének és vagyonának.
„Tehetségtelen” mondja a lány anyja, férje pedig hozzáteszi, harmincöt évesen, amennyi most. A költő nem valószínű, hogy megváltozna.
Az idő remek, naplemente, holdfelkelte, minden ideális (lenne) de tudjuk, hogy nem az. A költő hajnalban váratlanul megszakítja az idillinek ígérkező hétvégét, s hazamegy.
Abban a társadalomban, ahol a konfuciánus hagyományok minden más (modern) értéknél erősebbek, ahol a család (vagyis az apa) döntései kötelezőek gyermekeik számára, ez a film a maga, vagyis dél-koreai módján egy csendes lázadás krónikája.
Kár, hogy Európában nagyon kevesen ismerik a keletázsiai társadalmak mindennapi működési elveit, ezért aztán akár unalmasnak is tűnhet ez a film. Pedig nem az.
Ferber Katalin
Ha Seongguk – Geu jayeoni nege mworago hani | What Does that Nature Say to You by Hong Sangsoo, KOR 2025, Competition, © Jeonwonsa Film Co.
