Pásztor Bálint a Szabadkai Magyar Rádió kedd reggeli Napindító című műsorában Orbán Viktor évértékelőjéről, a vajdasági gazdaságfejlesztési programról, Miloš Vučević miniszterelnök lemondásáról, egy esetleges választások kiírásáról és a Szerb Haladó Párt vajdasági kiáltványáról is beszélt.
„Elsősorban a külpolitikai helyzet megváltozása miatt lesz ez az áttörés éve Orbán Viktor szerint, mivel az Egyesült Államokban Donald Trump győzött, Európában pedig a patrióta erők kezdenek előretörni” – mondta Pásztor és hozzátette, Nyugat-Európában is kezd visszatérni a normalitás.
„Ez nagyobb mozgásteret biztosít a magyar kormány számára is, amely mindig is a jó oldalon állt, de eddig a szamárpadon ült. Ez a vajdasági magyarok szempontjából is örvendetes hír: a támogatási rendszer is stabil tud lenni és bővülni is tud” – mondta Pásztor.
Mindez egyértelműen azt jelenti, hogy folytatódik a Prosperitati Alapítvány gazdaságfejlesztési programja – hangzott el a műsorban.
„Tavaly 20,8 millió euró támogatás került a vajdasági polgárokhoz, családokhoz, vállalkozókhoz, mezőgazdasági termelőkhöz” – emelte ki a VMSZ elnöke.
Aláhúzta, idén az a cél, hogy a házvásárlás és a kezdő vállalkozók számára jelenjenek meg pályázatok, hogy az egyszerű emberek, a kisemberek lássák a hasznát a programnak.
„Van még egy folyamat: az új gazdaságfejlesztési terv kidolgozása. Két alkalommal találkoztam azokkal a szakemberekkel, akik az új gazdaságfejlesztési terv kidolgozói. Nyolcvankilenc elméleti és gyakorlati szakembert kértem fel, nemcsak a VMSZ kötelékébe tartozó embereket, hanem egyetemi tanárokat, szakembereket. Nyolcvannyolcan fogadták el a felkérést, az az egy aki nem, ő is családi okok miatt” – mondta Pásztor és rámutatott, az előző gazdaságfejlesztési tervet mindössze huszonhatan írták.
Arra a kérdésre, hogy a szerb képviselőházban még mindig nem került napirendre Milos Vučević lemondása, Pásztor rámutatott, az év ezen szakaszában ritkán szoktak parlamenti ülések lenni.
„Március negyedikén esedékes a parlamenti ülés, remélem, az ellenzék nem lehetetleníti el azt. Nemcsak Milos Vučević lemondása lesz napirenden, hanem számos más fontos döntés is, többek között a felsőoktatási törvény módosítása” – mondta a VMSZ elnöke és kiemelte, amennyiben a kormányfő mandátumának megszűnését követően harminc napon belül nem alakul meg az új kormány, akkor az alkotmány értelmében választásokat kell kiírni.
„Ha harminc nap alatt nem lesz új kormány, akkor választások lesznek, de én bízok benne, hogy lesz új kormány” – mondta és hozzátette, ha választások lesznek, akkor a VMSZ ezúttal is önállóan indul.
Az egyetemista tüntetésekkel és a pedagógustiltakozásokkal kapcsolatosan Pásztor Bálint azt üzente, hogy mindenki térjen vissza a munkahelyére és az iskolapadba.
A Szerb Haladó Párt által az államiság napján kikiáltott nyilatkozatról a Vajdasági Magyar Szövetséggel azóta sem egyeztettek, derült ki a műsorban.
„A VMSZ továbbra is azon az állásponton van, hogy nem támogat semmi olyat, ami a magyarok önbecsülése ellen irányul” – hangsúlyozta Pásztor Bálint.
Mint mondta, a Szerb Haladó Párt Szávaszentdemeteren elfogadott nyilatkozata közjogi értelemben nem több annál, mintha a Vajdasági Magyar Szövetség valamely rendezvényén elfogadtak volna valamilyen szöveget.
Pásztor leszögezte, ez a nyilatkozat nem a vajdasági magyarok ellen irányul, hanem ez a szerb nemzeti korpuszon belüli vitáról szól.
„Nekünk ehhez a deklarációhoz nincs semmi közünk és semmi olyat nem fogunk megszavazni, ami a magyarok önbecsülése ellen irányul” – ismételte meg korábbi álláspontját.

