Talán nem túlzás azt mondani, hogy alig van már háztartás az országban, amelynek részét ne képezné egy vagy több vizeskulacs – míg évtizedekkel korábban egy ilyen tárgy luxusnak számított, ma már használati tárgyként tekintünk rá, ami két dolgot jelent. Az egyik, hogy sokkal többet utazunk, közlekedünk, és mindig jó, ha van nálunk ivóvíz, a másik pedig, hogy sokkal több vizet fogyasztunk, mint korábban. Ezt az is alátámasztja, hogy az Amerikai Egyesült Államokban egy ember 1986-ban 18 liter vizet ivott, harminc évvel később pedig 147 liter ivóvizet fogyasztott el, ami már csak azért is jó hír, mert csökkent a magas cukortartalmú üdítők fogyasztása, vagyis egyre többen figyelnek az egészséges életmódra.

A vizeskulacs anyaga

Ahogy a neve is mondja, ha vizeskulacsról beszélünk, akkor abba legjobb tiszta vizet tartani, s erre a célra kiválóan alkalmasak az Economy Water víztisztító készülékei, hiszen a cég széles kínálatában mindenki megtalálhatja a neki legjobban megfelelő eszközt.

A vizeskulacs készülhet műanyagból, üvegből és rozsdamentes acélból. Mindegyiknek van előnye és hátránya is, s ezeket igyekeztünk csokorba gyűjteni.

A műanyag vizeskulacsok:

  • Legolcsóbbak;
  • A súlyuk elenyésző, vagyis nagyon könnyűek;
  • Könnyen törnek, vagyis nem tartósak, megrepedhetnek, és ha ez akkor történik, amikor éppen a táskában tartottuk, akkor igencsak nagy gondot okozhatnak azzal, hogy a kifolyó víz kárt tesz a többi tárgyunkban;
  • Nem rendelkeznek hőtartó képességgel, vagyis a bennük tárolt víz a napon felforrósodhat, télen viszont jéghidegre hűlhet;
  • A környezettudatosság jegyében az emberiség egyre inkább törekszik a műanyagból készült tárgyak visszaszorítására, egy műanyagkulacs vásárlásakor azonban éppen ezzel megyünk szembe;
  • Vásárlásuk előtt érdemes megnézni, hogy BPA-mentes-e, vagyis, hogy a műanyag tartalmaz-e biszfenol A-t, s amennyiben igen, úgy keressünk olyat, amelyben ez az ipari vegyi anyag nem található meg
  • Nem hosszútávra tervezték őket, hiszen, ha elmossuk őket, akkor beszívják a különböző vegyszereket, s egy idő után a benne tárolt víznek mellékíze lesz.
Milyen vizeskulacsot válasszunk (Fotó: Freepik)

Milyen vizeskulacsot válasszunk? (Fotó: Freepik)

Az üvegkulacsok

  • Átlátszóak, így mindig lehet tudni, mennyi víz maradt a kulacsban;
  • Nehezek és könnyen törnek, emiatt nem ajánlatos gyerekek kezébe adni;
  • Nem tartják a víz hőmérsékletét;
  • Tisztántartásuk egyszerű, mosogatógépbe is be lehet tenni őket.

A rozsdamentes acélból készült kulacsok

  • Könnyen tisztíthatók
  • Strapabírók, ellenállnak az esésnek, ütésnek
  • A műanyag és az üveg kulacsoknál jobban tartják a víz hőmérsékletét
  • Léteznek acélból készült hőszigetelt vizeskulacsok, amelyek köszönhetően jól tartják a hőt
  • Könnyű a tisztántartásuk, de mosogatógépbe nem javasolt tenni
  • Drágábbak, mint az üvegből vagy műanyagból készült kulacsok

A vizeskulacsok mérete

Ha a kulacsok méretéről van szó, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy ahány ház, annyi szokás, ugyanis a piacon rengeteg méretű és alakú kulacs kapható, így mindenki a saját igényeihez mérten tud választani a széles kínálatból. A méret esetében fontos a hordozhatóság, vagyis, hogy ne válasszunk túl nagyot, mert nem fog elférni a táskánkba vagy a hátizsák külső részén levő kulacstartóba, és túlságosan széles se legyen.

A vizeskulacsok dizájnja

A kulacsbizniszbe mindenki igyekszik bekapcsolódni, ami azt eredményezte, hogy minden nagy cégnek van saját kulacsa, amire a logóját, vagy éppen a legnépszerűbb feliratot vagy rajfilmhős nyomtatják. Akár azt is mondhatjuk, hogy olyan széles a kínálat, hogy mindenki az éppen aktuális lelki állapotához vásárolhat megfelelő színű és felirattal ellátott vizeskulacsot, és mivel ezeket nem horribilis áron kínálják, akár többet is tarthatunk otthon belőlük, alkalmazkodva éppen a pillanatnyi kedvünkhöz.

Fontos kiemelni, ha észreveszünk egy sérülést a kulacson, vagy az ujjunkkal kitapintva érzékeljük, hogy nincs minden rendben a kulacs felületével, akkor – függetlenül, hogy műanyagból, üvegből vagy rozsdamentes acélból készült – cseréljük le a tárgyat egy újra, és csak azt használjuk, vagyis semmi esetre se legyünk kétkulacsosak…