Ahogy a korábbi hetek során, Zentán szombaton 11:40-kor a központi parkban levő pavilonnál gyülekeznek azok a polgárok, akik 15 perces hallgatással emlékeznek az újvidéki pályaudvar előtetőjének leomlása során elhunyt tizenöt személyre, utána pedig egy sétát tesznek a város központjában, hogy jelezzék, kiállnak az egyetemisták mellett, akik – a hatalommal ellentétben – továbbra is azt állítják, hogy a négy követelésük közül még egyiket se teljesítette az állam vezetése.
A zentai tiltakozásokon az elmúlt időszakban nem volt felszólaló, a Szabad Magyar Szó értesülései szerint azonban a márcis elsejei megmozdulás ezúttal kivétel lesz, hiszen egy tanár szól majd a jelenlevőkhöz.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Zentán pénteken a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium tizenkét tanára és egy szakmunkatárs a teljes munkabeszüntetés mellett döntött.
Bolyai Gimnázium: Tizenhárman a teljes munkabeszüntetés mellett döntöttek
Tüntetés Zentán (Fotó: Mina Delić)

