Egy 9 éves fiút állított meg egy ismeretlen kiskorú, és pénzt ajánlott neki, hogy beszálljon egy furgonba. Mindez Belgrád Voždovac városrészén történt.

Az Informer nem hivatalos értesülései szerint az emberrablási kísérletnek tűnő eset pénteken 15 órakor történt, nem messze a Branislav Nušić Általános Iskolától Voždovacon.

– A gyanú szerint egy tinédzser állította meg a fiút, akit nem ismert, és 200 dinárt ajánlott neki, hogy beszálljon egy fehér furgonba. A fiú állítólag észrevette, hogy a járműben egy sofőr is ült, de nem tudta felismerni, mert az ablakok sötétítettek voltak. Szerencsére nem hallgatott rá, hanem továbbment hazafelé, ahol elmondta a szüleinek, mi történt. Az esetet jelentették a rendőrségnek, amely most a járművet, a sofőrt és a tinédzsert is keresi, aki pénzt ajánlott a gyermeknek – mondta az Informer egyik forrása.

Elmondása szerint azért fordult hozzájuk, hogy figyelmeztesse a szülőket:
– Nem számít, hányszor beszélgetünk erről a gyerekekkel, sosem elég. Semmiképpen sem szabad szóba állniuk idegenekkel, és főleg nem szabad idegen autókba beszállniuk. Ha viszont rendőrt látnak, forduljanak hozzá segítségért – mondta a forrás.

A rendőrség a bejelentés pillanatától kezdve intenzíven dolgozik az ügyön.

Illusztráció