Öt kilogramm marihuánát találtak a pénzügyőrök egy finn rendszámú autóban elrejtve Röszkén – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Csongrád-Csanád Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint a pénzügyőrök a belépésre jelentkező szerb sofőr személygépkocsiját ellenőrizve, a hátsó lökhárítót lepattintva láttak meg 12 műanyag ragasztóval körbetekert csomagot. A sárga zacskók kábítószergyanús növényi törmeléket rejtettek, amelyeket a gyorsteszt marihuánaként azonosított.

A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói mintegy öt kilogrammnyi csomagot foglaltak le, a gyanúsítottat pedig őrizetbe vették. Kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt indul vele szemben büntetőeljárás.

Az MTI-közleménybe egy KSH-statisztikát is csatoltak arról, hogyan változott 2012 és 2023 között Magyarországon a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények száma. Az ábra szerint 2018-ban volt nagyobb kiugrás, akkor 8640 esetet regisztráltak. Összesen 82606, évente átlagosan 6883 ilyen eset történt. Amúgy lassan, de biztosan emelkedett a regisztrált esetek száma az évek alatt – persze ebből nem derül ki, hogy több lett a kábítószerekhez kapcsolódó bűncselekmény, lehet, hogy csak a hatóságok figyeltek fel jobban a problémára.

Illusztráció (Archívum)