A belga Delhaize Szerbia vállalat, amely a Maxi és a Shop&Go üzletláncok tulajdonosa, a fogyasztóvédelmi egyesület által szervezett bojkott ideje alatt nagyobb számú fiatal munkavállalót bocsátott el.

Az ifjúsági szövetkezeteken keresztül foglalkoztatott dolgozók, értesítést kaptak arról, hogy a következő naptól kezdve már nem kell munkába állniuk, míg a Wolt szolgáltatáson keresztül alkalmazott diákok egyes üzletekben egyelőre megtarthatták pozíciójukat.

Az elbocsátott dolgozók a Univerzitetski odjek portálnak elmondták, hogy a felmondás előzetes figyelmeztetés és egyértelmű magyarázat nélkül történt, és nem tudják, kihez fordulhatnának jogi segítségért, írja a Beta.

A Delhaize hivatalosan nem kommentálta az elbocsátásokat, de egy korábbi nyilatkozatában tagadta a tisztességtelen üzleti gyakorlatokra vonatkozó vádakat, és hangsúlyozta, hogy korlátozott befolyással bír a kiskereskedelmi árakra.

A közlemény szerint a vállalat az elmúlt időszakban csökkentette a termékek árait és növelte az akciós ajánlatok számát.

A Delhaize Szerbia üzletlánc bojkottját február 24. és március 2. között hirdették meg, amely a nagy szerbiai kereskedelmi láncok magas árai elleni korábbi fogyasztói akciók folytatásának tekinthető.