A topolyai Backotopolski.net hírportál többszörösen megsértette az újságírói kódexet, a Mengyán Pletikosić Ildikó és Sanja Kojić tanárnőkről szóló írásával.
A topolyai portál a Facebook-oldalán közzétett bejegyzéssel, amelyben a topolyai Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola tanárnőit azzal vádolja, hogy a diáktiltakozások szervezői, valamint, hogy az iskolát „személyes politikai nézeteik népszerűsítésére” használják és „megakadályozzák a fiatalokat a tanulásban”, öt pontban is megsértette a Szerbiai Újságírói Kódexét.
Ezt egyhangú döntéssel állapította meg a Sajtótanács Panaszbizottsága, amely február 27-én, csütörtökön ülésezett, és amely a topolyai tanárnők panaszát is megvizsgálta. Ezzel a helyi portál olyan médiumok társaságába került, mint az Alo, az Informer, a Novosti és mások, amelyek ellen szintén panaszokat nyújtottak be a polgárok és szervezetek február folyamán.
A panaszbizottság megállapítása szerint a Bačkotopolski.net ebben az esetben megsértette azt a kódexben előírt kötelezettséget, amely szerint pontosan, pártatlanul, teljeskörűen és időben kell tájékoztatni a közérdeklődésre számot tartó eseményekről. Ezenkívül elmulasztotta egyértelműen megkülönböztetni a tényeket a véleményektől, feltételezésektől és találgatásoktól.
Szintén megsértette azt a pontot, amely szerint: „Az újságírással összeegyeztethetetlen az alaptalan vádak, rágalmazások és pletykák közzététele, valamint olyan tartalmak publikálása, amelyek szerzője nem ismert, vagy amelynek szerzői kiléte nem ellenőrizhető.”
A bizottsági tagok egyetértettek abban is, hogy az újságírók azon kötelezettségüknek sem tettek eleget, miszerint minél több forrásból kell tájékozódniuk, valamint fittyet hánytak arra is, hogy kizárják a politikai vagy más vélemény alapján történő diszkriminációt.
A panaszt Sanja Kojić és Mengyán Pletikosić Ildikó nyújtották be a Sajtótanácshoz. Az ülésen elhangzott, hogy a Bačkotopolski.net szerkesztősége nem válaszolt a panaszra, mivel nincs olyan aktív elérhetőségük, amelyen kapcsolatba lehetne lépni velük, írja a Magločistač.
A backotopolsi.net írása után a Gimnázium tanári kara közleményben reagált a megjelent vádakra:
„Iskolánk dolgozói határozottan elutasítják egyes helyi “médiumok” dezinformációs kísérleteit, amiben célkeresztbe állítják egyes kollégáinkat. Azzal vádolják őket, hogy kiskorúakkal élnek vissza politikai céloktól vezérelve. A tantestület közösen döntött 2025. január 22-én megtartott ülésen, nagy többséggel arról, hogy támogatja az egyetemisták törekvéseit és követeléseit. Ma, pénteken csatlakoztunk a teljes sztrájkhoz, ezért nincs tanítás, hétfőtől pedig rövidített órákat tartunk. Nagykorú érettségizőink tőlünk függetlenül szerveztek tüntetést és bojkottálják a tanítást.”

