Éjfél után kezdtek el takarítani az egyetemisták Nišben, ahol több tízezer ember részvételével szerveztek egynapos megmozdulást, megemlékezve az újvidéki tragédia áldozataira, s egyben elfogadták az Egyetemista kiáltványt is, amely tartalmáról ide kattintva olvashatnak.
A takarítás éjjel három körül ért véget, s miután aludtak egyet, az egyetemisták megindulnak vissza azokba a városokba, ahonnan érkeztek. A belgrádi taxisok ezúttal is melléjük állnak, és már jelezték, hogy több mint háromszázan elindultak, s útközben csatlakoznak hozzájuk a kragujevaci és a požarevaci kollégáik is, s a tervek szerint 12 órára érnek Nišbe.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
„A rendőrség vár bennünket Nišben, így rendőri felvezetéssel jutunk majd el az egyetemisták táborhelyéig, ahol bepakolunk és indulunk vissza. Mivel szervezett útról van szó, így a megengedett sebességhatárnál alacsonyabb sebességgel közlekedhetünk, ami azt eredményezi majd, hogy hosszú lesz az út Nišig” – mondta Savo Janović az N1 Televíziónak.
Az egyetemisták a tüntetést a négy hónappal ezelőtt, november elsején Újvidéken történt tragédia emlékére szervezték, amikor a vasútállomás előtetője leomlott és a romok 15 ember halálát okozták, két személy pedig súlyos sérüléseket szenvedett.
„Az egyetemisták azt teszik, amit az államelnök nem – egységessé kovácsolják az országot”
„Azt remélik, hogy elfáradunk, hogy az értékeink tárgyalás kérdései lehetnek, és hogy az ellenállásunkat könnyen elfojthatják, de nem értik meg, hogy a vágyunk egy jogállam megteremtésére, hogy itt maradjunk és hogy jobbá tegyük az országot, sokkal erősebb a fáradtságnál” – mondta a niši tüntetésen Natalija Dimitrijević, a helyi egyetem hallgatója.

