Az újvidéki Liman, Liman3 és Ivo Andrić helyi közösségek a tanárok iránti szolidaritásra buzdítják a polgárokat, és azt kérik tőlük, hogy március 6-tól egy hónapon át bojkottálják a kereskedelmi láncokat és ne fizessék a közüzemi számlákat.
A három helyi közösség képviselője szerint a hatalom törvénytelen eszközökkel igyekszik eltörni a tanügyi dolgozók tiltakozását azáltal, hogy az oktatási minisztérium az iskolaigazgatók közreműködésével visszatartja a sztrájkoló tanárok fizetését, amit március 6-án kellene megkapniuk.
„Ha nincs fizetés, nem lesz vásárlás. Ha nincs fizetés, nem lesz számlamegfizettetés sem. Ha nincs fizetés, nem lesz részlettörlesztés sem” – áll a Liman calling elnevezésű akció felhívásában.
Az akció kezdeményezői támogatják a tanügyi dolgozók „indokolt tiltakozását” és az „egyetemisták törekvését, hogy a hatalom ténykedése visszakerüljön az alkotmányos és törvényes keretek közé, illetve, hogy a társadalom megszabaduljon a bűnözői, korrupt és sógor, koma jó barát befolyásoktól”.
Értékelésük szerint a tanügyi dolgozók családjai a megélhetés határán tengődnek, fizetésük csökkentése óriási károkat okozna nekik.
„Felszólítjuk mindazokat a tanügyi dolgozókat, akiknek banki hiteleik vannak, és amennyiben szerződésük ezt megengedi, hogy kérelmezzék a törlesztőrészletek kifizetésének halasztását” – áll a helyi közösségek felhívásában.

