„A VMSZ frakciója a helyén van és dolgozik. A normalitásnak nincs alternatívája” – írta Facebook-bejegyzésében Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, a párt parlamenti frakcióvezetője.
Még soha nem került sor arra, hogy hogy az ülésteremben valaki füstbombákat dobáljon, az ellenzék ezzel precedenst teremtett – hangsúlyozta a történtekre reagálva Pásztor Bálint. A Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti frakcióvezetője kiemelte, úgy tűnik, az ellenzék így képzeli el a parlamentáris demokrácia működését és a képviseleti demokráciát a gyakorlatban.
Folytatódik a káosz a parlamentben, a hatalom tovább vitázik a napirendi pontokról
„Azt gondolom, hogy ez teljes egészében megengedhetetlen, és ország-világ láthatta azt, hogy az ellenzék vagy az ellenzék egy része milyen vandál módon próbál hatalomra jutni. Ez megengedhetetlen. Mi a Vajdasági Magyar Szövetségben az elmúlt hónapokban, években, de évtizedekben is a normalitás hangját képviseltük. Mi mindvégig bent voltunk a teremben, sőt Újhelyi Ákos képviselőtársam fel is szólalt, és elmondta azt, amit tervezett a napirenden levő javaslatokkal kapcsolatban, úgy is, hogy gyakorlatilag levegő nincs a teremben, meg fújják a vuvuzelát, a fütyülőket, se levegő nincs, se egymás hangját nem lehet hallani.”, írja a Pannon RTV.
Vicsek aggódik
„Aggódva követem a híreket a szerbiai Képviselőházban folyó borzalmakról. Felháborító, szégyenteljes, hogy az ellenzék mit megenged magának! Nemcsak a demokrácia megcsúfolása ez, hanem az emberek egészségének súlyos veszélyeztetése is! Több képviselő is súlyos sérülést szenvedett, kórházi ápolásra szorul, köztük egy nyolcadik hónapban lévő kismama. Mielőbbi felépülést kívánok a sérülteknek. Nem erőszakkal kell hatalomra jutni, hanem a választásokon való jó szerepléssel!” – írta Vicsek Annamária, európai parlamenti képviselő közösségi oldalán.

