Azok az egyetemi hallgatók, akik tanulni szeretnének és a felsőoktatási intézmények blokádjának megszüntetését követelik, csütörtökön este a belgrádi Elnöki Hivatal előtt, a Pionír parkban gyűltek össze, ahol az éjszakát is tervezik eltölteni.
A parkban sátrakat állítottak fel, és mobil illemhelyeket is biztosítottak nekik, tudósít az Insajder.
A résztvevők egy nagy transzparenst feszítettek ki, amelyen ez áll: „Könyveket, testvéreim, könyveket, ne plénumokat és csörgőket.”
A blokád megszüntetését követelő hallgatók ismertették követeléseiket, amelyek közül az első, hogy az egyetemeken és más felsőoktatási intézményekben az oktatás március 10-én, de legkésőbb március 17-én újrainduljon.
További követeléseik között szerepel a diákhitelek moratóriuma, a költségvetésen támogatott tanulmányok feltételeinek enyhítése, a vizsgaidőszakok számának növelése, az új tanév kezdetének elhalasztása, a diákkötvények és hitelek összegének emelése, a mester- és doktori dolgozatok megvédésére vonatkozó határidők meghosszabbítása, a tananyag mennyiségének csökkentése, az összes vizsgára bocsátási kötelezettség teljesítése és az elsőéves hallgatók felvételi tervének felülvizsgálata.
Követelik továbbá, hogy az általános és középiskolák azonnal kezdjék meg az oktatást minden tantárgyból, valamint hogy Aleksandar Vučić szerb elnök, Miloš Vučević miniszterelnök és Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a közoktatás helyzete normalizálódjon.
Emellett Slavica Đukić Dejanović oktatási miniszter lemondását is követelik.

Az elnöki palota előtt szervezett „ellentüntetés” részvevőinek többsége kapucnikban, a fotósoktól és kameráktól elbújva tartózkodott a téren, nyilatkozni nem akartak, csak azok, akik őket képviselik.

Sátorok az elnöki palota előtt (Fotó: N1)