A blokádban lévő diákok „sürgős felhívást” intéztek kollégáikhoz, amelyben arra kérik őket, adományozzák az indexeiket azoknak a hallgatóknak, akik a köztársasági elnöki hivatal előtt táboroznak, és szeretnének visszatérni az egyetemekre.

Az első reakciók az Erdészeti Karról érkezett az ellentüntetésre, amelyben azt írták, hogy „a legbátrabbak közülünk elmentek, hogy blokád alá vegyék az Elnöki Palotát.” Ezt a bejegyzést megosztotta a „Studenti u blokadi” (Blokád alatt álló diákok) oldal is, és viccesen hozzátették, hogy adományozzanak nekik indexeket, írja az N1.

A Studenti 2.0 egyesület tagjai csütörtök estétől a Pionir parkban táboroznak, a Köztársasági Elnöki Palota és a Szerbiai Parlament épülete között. Azt követelik az egyetemektől és a rektortól, hogy március 10-ig kapjanak egy pótlási tervet az elmaradt órákra, és hogy március 17-ig visszatérhessenek az oktatásba.

„Nem akarunk semmi olyat, amit nem érdemlünk meg. Tanulni akarunk, ami alkotmányos jogunk. Nem vagyunk egyetlen politikai párt tagjai sem. Ez egyáltalán nem politikai akció. Mi a ’Tanulni akarunk’ párt vagyunk” – mondta Miloš Pavlović.

Miloš Pavlović a belgrádi Orvostudományi Kar hallgatója, aki az utóbbi hónapokban többször is megjelent a nyilvánosság előtt Aleksandar Vučić szerb elnök társaságában, és gyakori vendége a kormányközeli médiumoknak.

Illusztráció (Fotó: Mina Delić)