Általános sztrájk van Szerbiában pénteken, a diákok, valamint középiskolások felhívására számos vállalat és állami intézmény csatlakozott a megmozduláshoz. A diákok és a polgárok nemcsak arra szólítanak fel, hogy maradjanak otthon és ne vásároljanak, hanem, hogy csatlakozzanak az egyetemi hallgatókhoz az utcákon.

Tiltakozások Belgrádban

Több középiskola közös tüntetést szervez a szerb fővárosban. A gyülekező 15:30-kor lesz a Slavija téren, majd 16 órakor indul a séta az Oktatási Minisztériumhoz, onnan a Fellebbviteli Bírósághoz és a Kormány épületéhez, majd az Igazságügyi Palotához, végül 17:25-kor visszatérnek a Slavija térre.

17:30 és 17:45 között 15 perces csendes megemlékezést tartanak, amelyet 15 perces zaj követ. 18 órakor kezdődnek a beszédek, majd fél óra múlva ismét zajkeltés, és ezzel zárul a végzősök tiltakozása.

Tüntetés Újvidéken

Az Újvidéki Egyetem blokádban lévő diákjai felhívást intéztek a munkavállalókhoz, szakszervezetekhez, diákokhoz és polgárokhoz, hogy csatlakozzanak a tüntető menethez.

„A diákok gyülekezője a kampuszon március 7-én, pénteken 10 órakor lesz. A tiltakozó séta körülbelül 10:30-kor kezdődik. 11:52-kor 15 perces megemlékezés lesz a szerencsétlenül elhunytak tiszteletére a Szerb Nemzeti Színháznál, amely után 12:07-kor folytatódik a menet. Az útvonal hosszára való tekintettel a tiltakozó séta legkésőbb 16 órára fejeződik be, még a legtöbb intézmény és közvállalat munkaidejének vége előtt” – áll a közleményükben.

A szerbiai dolgozóknak címzett felhívásukban a diákok hangsúlyozták, hogy ez az akció nem csupán tiltakozás.

„Ez egy felhívás az összes jogaiktól megfosztott munkavállaló és polgár egyesülésére, akik elégedetlenek az ország jelenlegi gazdasági és társadalmi helyzetével” – írták.

Közleményükben rámutatnak arra, hogy az állam gazdasági növekedéssel dicsekszik, de ez a növekedés a munkásosztály verejtékével és erőfeszítéseivel valósult meg, miközben ők maguk a jogfosztottak, és alig tudnak méltó életet biztosítani maguknak és családjuknak. Hozzáteszik, hogy az országban a munkahelyeket politikai kapcsolatok révén lehet megszerezni, a dolgozókat zsarolják, hogy a kötelességeiken túli feladatokat is ellássák, és azokat az intézményeket, amelyeknek védeniük kellene a jogaikat, csak megfigyelők ebben a folyamatban.

„Ezzel a tiltakozással azt akarjuk megmutatni, hogy a társadalomban semmilyen valódi változás nem történhet meg a munkásosztály nélkül. Nemcsak magunkért harcolunk – minden dolgozóért harcolunk, a jobb munkakörülményekért és a méltó életért. A szolidaritásért harcolunk! Szólaljanak fel bátran és hangosan a munkahelyi igazságtalanságok ellen, és közösen küzdjünk a változásokért” – írják az egyetemi hallgatók.

A tiltakozó menet útvonala, miután 11:52-kor megemlékeztek a szerencsétlenség áldozatairól a Szerb Nemzeti Színháznál, a következő: Informatika KV, Urbanizmus KV, Újvidéki Alapfokú Bíróság, Újvidéki Főügyészség, Köztisztasági KV, SNP, Szerb Posta a belvárosban, Sürgősségi Orvosi Intézet, Vajdasági Klinikai Központ, Vajdasági Közegészségügyi Intézet, Szerb Posta a Merkatornál, Újvidéki Távhőszolgáltató és Elektrovojvodina.

Tüntetés Szabadkán (Fotó: Nikola Lučić)