Szerdán, március 12-én lesz 22 éve, hogy meggyilkolták dr. Zoran Đinđićet, Szerbia első, demokratikusan megválasztott miniszterelnökét.

Az évforduló alkalmából a Demokrata Párt szabadkai szervezete megemlékezést tart a néhai politikusról elnevezett téren a Korzó mellett, szerdán 15 és 17 óra között, ahol a párt szabadkai tagjai és önkormányzati képviselői a polgárokkal beszélgetnek.

Zoran Đinđić kezdeményezésére újították meg a Demokrata Pártot, amelynek 1990-ben egyik alapítótagja is volt, négy évvel később választották meg annak elnökévé.

1997-ben a Zajedno koalíció jelöltjeként Belgrád főpolgármesterévé választották. Politikai ténykedése miatt az akkori rezsim uralkodása idején többször is elítélték.

A Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) központi választási stábjának vezetője volt, munkásságának köszönhetően az ellenzék megnyerte a 2000-es választásokat, amelyek után leváltották Slobodan Milošević autoriter rezsimjét.

Szerbia miniszterelnökévé 2001. január 25-én választották meg, két évvel később, 2003. március 12-én merényletet követtek el ellene, amelyben életét vesztette.