Ma, március 12-én van huszonkét éve, hogy meggyilkolták Szerbia első demokratikusan megválasztott miniszterelnökét, Zorana Đinđićet.

Az országot alapjaiban megrázó merénylet évfordulóját az aktuális szerb rezsim különösen bizarr jelenetekkel vezette fel, írja a Nova.

Mint ismeretes, Đinđićet Belgrádban, a Nemanja utcában a kormányépület bejárata előtt lőtte le Zvezdan Jovanović mesterlövész, a Különleges Műveleti Egység (JSO) egyik tagja, aki egyébként egy szélesebb körű összeesküvés résztvevője volt, amelyben az egység más tagjai, az Zimonyi klán nevű bűnszervezett, az akkori Állambiztonsági Szolgálat (DB) és a belügyminisztérium is részt vett.

Az uralkodó párt rendkívül morbid gesztusaként kedden a Pionír parkban sátorozó 2.0-s egyetemistákat, akik az egyetemista tiltakozások és blokádok ellen tiltakoznak, veteránok keresték fel, akik közül egyesek vörössapkásokként, azaz a JSO nyugalmazott tagjaiként mutatkoztak be.

Vörössapkások védik a Pionír parkban sátrazó „egyetemistákat”

A Különleges Műveleti Egységet azt követően számolták fel, hogy a bíróság megállapította, milyen szerepet töltött be a Đinđić elleni merénylettel kapcsolatos összeesküvésben, valamint a volt Jugoszlávia területén – Horvátországtól Koszovóig – végzett katonai műveletekben. De az egység tagjai hajtották végre Milošević rezsimjének olyan bűncselekményeit is, mint például Ivan Stambolić meggyilkolása.

Huszonnégy éve gyilkolták meg Ivan Stambolićot

Azt, hogy kinek a fejéből pattant ki az ötlet és milyen indíttatásból, hogy a JSO tagjai nyilvánosan szerepeljenek egy nappal a meggyilkolt kormányfő halálának évfordulója előtt, rejtély marad. A hatalom részéről viszont elmaradt a nyilvános elhatárolódás. Ha a Pionír parkban tartózkodó rezsimhű fiatalok, életkoruk miatt nem is tudják, hogy a JSO milyen bűntényeket követett el, Vladan Petrovnek, az alkotmánybíróság bírájának, aki ugyanabban az időben járt ugyanabban a parkban, tudnia kell.

A néhai kormányfőre országszerte megemlékeznek, így egyebek közt Szabadkán is, ma délután a Zoran Đinđićről elnevezett téren a Korzó mellett 15 és 17 óra között.

Đinđićre emlékeznek szerdán Szabadkán

A megemlékezést szervező Demokrata Párt szabadkai bizottságának közleményében emlékeztetnek, hogy Zoran Đinđić kezdeményezésére újították meg a Demokrata Pártot, amelynek 1990-ben egyik alapítótagja is volt, négy évvel később választották meg annak elnökévé.

1997-ben a Zajedno koalíció jelöltjeként Belgrád főpolgármesterévé választották. Politikai ténykedése miatt az akkori rezsim uralkodása idején többször is elítélték.

A Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) központi választási stábjának vezetője volt, munkásságának köszönhetően az ellenzék megnyerte a 2000-es választásokat, amelyek után leváltották Slobodan Milošević autoriter rezsimjét.

Szerbia miniszterelnökévé 2001. január 25-én választották meg, két évvel később, 2003. március 12-én merényletet követtek el ellene, amelyben életét vesztette.