A házas férfiak háromszor nagyobb eséllyel híznak el, mint azok, akik nem házasodnak meg. A házas nőknél viszont nem figyelhető meg ilyen kockázatnövekedés – írja a Guardianra hivatkozva a telex.hu. A túlsúly kockázatát viszont mindkét nem esetében növeli a házasság, bár a férfiaknál erre is nagyobb az esély.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint túlsúlyosnak az számít, akinek a testtömegindexe 25 feletti, míg elhízásról 30 feletti indexnél beszélünk. Az elhízás mára népbetegséggé vált: 1990 óta több mint duplájára nőtt az elhízott felnőttek, míg négyszeresére az elhízott tinédzserek aránya. 2022-ben világszerte több mint 2,5 milliárd felnőtt számított túlsúlyosnak, közülük 890 millió elhízottnak, de már az ötéves kor alatti gyerekek közül is 37 millióan túlsúlyosak voltak. Előrejelzések szerint 2050-re a felnőttek fele és a gyerekek harmada lehet érintett.

Az elhízás okai között a nem megfelelő étrendet, a mozgáshiányt, genetikai tényezőket, környezeti hatásokat és bizonyos betegségeket is számontartanak, de a varsói Nemzeti Kardiológiai Intézet kutatói más lehetséges okokat is megvizsgáltak. Ehhez összesen 2405, átlagosan ötvenéves ember egészségügyi és más adatait elemezték statisztikai módszerekkel. A lengyel kutatók arra jutottak, hogy a családi állapot szerint is változik a kockázat: a házas férfiak 3,2-szer nagyobb eséllyel bizonyultak elhízottnak, mint az egyedülálló társaik. A nőknél viszont nem figyeltek meg ilyen összefüggést. A túlsúly kockázata azonban mindkét nem esetében magasabbnak bizonyult házasságban élőknél: a házas férfiak 62, a házas nők 39 százalékkal nagyobb eséllyel voltak túlsúlyosak. Mindez egybevág korábbi hasonló kutatások megállapításaival.

„A kutatás arra is utal, hogy a férfiak a házasságkötés után nagyobb valószínűséggel híznak meg olyan tényezők miatt, mint a megnövekedett adagméretek, a társas étkezés, illetve a fizikai aktivitás csökkenése, míg a nők talán a társadalmi nyomás miatt továbbra is tudatosabbak a testsúlyukkal kapcsolatban. Az egyének hibáztatása helyett olyan politikára van szükségünk, amely az egészséges választásokat könnyűvé teszi” – mondta Katharine Jenner, az Obesity Health Alliance (elhízásügyi egészségügyi szövetség) nevű brit szervezet igazgatója.

A lengyel kutatás szerint az életkorral is nőtt a kockázat: a férfiak minden életévvel 3, míg a nők 4 százalékkal nagyobb túlsúlykockázattal néztek szembe, ugyanez az elhízást tekintve 4 és 6 százalék volt. Voltak olyan tényezők is, amelyeket csak a nőknél bizonyultak kockázatnövelőnek. Ilyen volt a depresszió, a kisebb közösségekben élés és a nem megfelelő egészségügyi ismeretek.