A ma fiataljainak Szerbiában nincs tizenkét követelése, mint annak idején, 1848-ban Petőfiéknek volt. Céljuk viszont csaknem ugyanaz: felelős kormányt szeretnének, a politikai alapon elítéltek szabadon bocsátását követelik, szabad, működő intézményekre vágynak. A történelem valóban ismétli önmagát, s határokat sem ismer. Mert az ember alapvetően az igazságra és igazságosságra törekszik, még ha meg is próbálják meggyőzni az ellenkezőjéről. 

A mögöttünk lévő héten szemtanúi voltunk annak, hogy az elnöki palota előtt lesátoroztak azok a fiatalok, akik követelik, hogy újra járhassanak egyetemre. Róluk utóbb kiderült, többségük eddig sem járt, nem is a sátrakban töltik az éjszakát, hanem szállodákban, és nem állnak szóba az újságírókkal, csak a nekik megfelelőkkel. Vagyis hazudtak, hazudnak.

A múlt hétvégén arra a hírre ébredtünk, hogy fizikailag rátámadtak Nikola Selaković kultúrminiszterre, meg is ütötték, egyes bulvárlapok azt írták, súlyos sérüléseket szenvedett. Másnapra viszont a Danas kiderítette, csak szavakkal „bántották”, fizikai erőszakról szó sem volt. Vagyis Nikola Selaković hazudott. 

Vučićot kifütyülték Antalfalván, Vučevićet tojással dobálták meg Óbecsén, Szendrőn pedig futva menekültek a Szerb Haladó Párt gyűlésén részt vevő pártkatonák, mert a polgárok szó szerint kergették őket az utcán.

Az elmúlt két hónapban legalább háromszor, három különböző időpontban és három különböző eset apropóján hangzott el, hogy a hatalmon lévők teljesítették az egyetemisták minden követelését. Vagyis először és másodszor is hazudtak. Miért hinnének, miért hinnénk nekik harmadszorra, negyedszerre?

S hogy a félreértéseket elkerüljük: az egyetemi hallgatók és a polgárok nem akartak hatalmat dönteni, kormányt meneszteni. Ha a hatalom meghallotta volna az egyetemi hallgatók követeléseit, ha nem nevezte volna őket usztasáknak, hulladéknak, szemétnek, külföldi bérencnek, ha valóban dialógust szeretett volna, hagyta volna, hogy az intézmények végezzék a dolgukat, akkor nem itt tartanánk. 

Az egyetemisták azt üzenik: a követeléseinket nem teljesítettétek. Találkozunk Belgrádban március 15-én! Mert, hogy Vasvári Pált idézzem: „Csak egy pártot ismernek: az igazságét.”

Illusztráció (Fotó: Mina Delić)