A munkabeszüntetésben lévő általános- és középiskoláknak hétfőn továbbították az iskolaközpontok az oktatási minisztérium levelét, amelyben azt követelik a tanintézményektől, hogy március 20-ig juttassák el a tárcához az információt arra vonatkozóan, hogy hajlandóak-e és milyen ütemben biztosítani a munkafolyamatot teljes kapacitással, esetleg a sztrájktörvénnyel összhangban.

Ezt Slavica Đukić Dejanović oktatási miniszter is megerősítette a Blicnek, és kiemelte, elengedhetetlen, hogy a tárca betekintést nyerjen az iskolák munkájába, hogy azokban hogyan zajlik az elmaradt februári órák pótlása, hogy az azokért járó, visszatartott bért márciusban kifizethessék.

A minisztériumi levélben az áll, hogy az iskoláknak március 20-ig kell elküldeniük a visszajelzést, amelynek tartalmaznia kell az adatot, hogy mikor kezdik el az elmaradt órák pótlását, és milyen határidőre fejezik be a pótlási terv megvalósítását, és hogy haladéktalanul vizsgálják meg a lehetőségeket, hogy a diákoknak biztosítsák a tanulást és a megkezdett osztály befejezését.

„Iskoláinkban igazából különböző helyzetek vannak azóta, amióta ez az állapot tart. Az iskolák több mint 50 százalékában 45 perces órákkal zajlik a tanítás, az iskolák egy bizonyos hányada a sztrájktörvénnyel összhangban dolgozik, néhányan pedig a sztrájk-szabályok szerint dolgoznak, csak épp nem jelentették be a sztrájkot” – nyilatkozta a belgrádi lapnak Đukić Dejanović.

Aláhúzta, a minisztériumnak rálátása kell, hogy legyen, hogyan dolgoznak ezek az iskolák.

„Látnunk kell, hogyan dolgoznak ezek az iskolák. Némely iskolában elkezdték a pótlást, és azokban a márciusi fizetés második részével együtt érkezik a februári fizetés része is, már amennyiben bepótolták az elmaradást. Ha az iskolák késnek az ezzel kapcsolatos adminisztratív tájékoztatással, akkor sem kell aggódni, a pénzt mindenképpen megkapják, amikor eljuttatták a szükséges dokumentumokat” –húzta alá Slavica Đukić Dejanović.

A minisztérium tájékoztatása szerint az iskolák 95 százalékában van tanítás, ezek némelyikében rendesen folyik az oktatás, másokban 30 perces órákat tartanak, és vannak olyanok is, ahol a tanári kar egy része dolgozik. A tárca szerint az iskolák mindössze öt százalékában van teljes munkabeszüntetés.

Amint arról írtunk az egyetemi karok is kaptak levelet a minisztériumtól, amelyben a tárca azt kéri, nyilatkozzanak, hogy folyik-e náluk tanítás, vagy sem.

Az egyetemi tanároktól is megvonhatják a fizetést?

__________________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!