A Srbijavoz vállalat válaszolt a Közlekedéstudományi Kart blokád alatt tartó egyetemi hallgatók kérdéseire, amelyek a múlt hétvégi városközi járatok lemondására vonatkoztak.
Válaszában a Srbijavoz kronológiai sorrendben sorolta fel azokat az eseményeket, amelyek ahhoz vezettek, hogy a március 15-ei tüntetés előtti napon törölték a városközi vonatjáratokat.
Mint írták, az ügyeletes március 14-én éjszaka kapott telefonos bejelentést, egy közelebbről nem meghatározott fenyegetésről, mely szerint robbanószerkezeteket helyeztek el, arra vonatkozó precíz információ nélkül, hogy melyik vasúti járműről, vagy helyszínről van szó. A vasúti társaság azt is közölte, hogy a telefonbeszélgetést rögzítették, de a hangfelvételt a folyamatban lévő nyomozás miatt nem adhatják ki. Az említett telefonhívást követően azonnal értesítették az illetékeseket, és a rendőrök pedig hamarosan kiérkeztek.
„Figyelembe véve, hogy 2:44-ig nem érkezett útmutatás a rendőrségtől, hogy hogyan kell fellépni, a Srbijavoz pedig akkor még nem rendelkezett ilyen esetekre vonatkozó szabályzattal, a következő járat pedig 3:13-kor indult volna, Ivan Bulajić megbízott vezérigazgató a WhatsApp csoportban adott utasítást a regionális forgalom leállítására” – olvasható a válaszban.
Közölték, hogy a Srbijavoz szekciófőnökei aznap reggel közvetlen kapcsolatot vettek fel a rendőrkapitányságokkal, hogy tájékoztassák azokat, hol találhatók az átvizsgálásra váró vonatok.
Számos helyszínen végeztek vizsgálatot: Belgrádban, Versecen, Szabadkán, Zomborban, Šiden, Rumán, Zvornikban, Nagykikndán, Nišben, Kraljevóban, Užicén, Lapovóban, Szávaszentdemeteren, Prijepoljéban, Pirotban, Zaječarban, Újvidéken és Smederevóban.
A Srbijavoz válaszából az is kiderül, hogy a vállalat nem rendelkezik azokkal a jegyzőkönyvekkel, amelyek ezekkel a vizsgálatokkal kapcsolatosak.
Másnap a Srbijavoz tájékoztatást kapott, hogy a vonatok átvizsgálása megtörtént, a vasúti közlekedés újraindítására vonatkozó utasítást pedig elküldték a vállalat operatív központjába. A vasúti személyszállítás 15 óra körül normalizálódott.
Vasárnaptól ismét közlekednek a vonatok, elhárult a „veszély”
A Srbijavoz értékelése szerint helyesen jártak el, figyelembe véve, hogy nem volt ilyen helyzetekre kidolgozott szabályzatuk.
Azt ugyanakkor beismerte a vállalat, hogy nem szerveztek pótlóbuszokat, holott bevett gyakorlat, hogy ha fennakadás van a vasúti személyszállításban, akkor a vonatok helyett buszok szállítják az utasokat. Ezt azzal magyarázták, hogy arra számítottak, a forgalom rövid időn belül normalizálódik, másfelől pedig úgy értékelték, hogy azoknak a személyszállító vállalatoknak, akikkel aláírt szerződésük van, nincs akkora kapacitásuk, hogy mind az 592 törölt vonatjárat helyett pótlóbuszokat biztosítsanak.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!