Aleksandar Vučić szerb elnök Leskovacon a híveivel való beszélgetés alkalmával „levonta a szerbiai tüntetésekből a tanulságot” és azt mondta, követelni fogja az állami szervektől, hogy minden pillanatban, és minden helyen reagáljanak.
„Azokat, akik ezt nem teszik, lecseréljük másra. Azok a rendőrök, akik nem lesznek hajlandóak megóvni az alkotmányos rendet és a törvényt, lecseréljük, azokat az ügyészeket is, akik nem őrzik meg az alkotmányos rendet és a törvényt, úgyszintén lecseréljük” – figyelmeztetett Vučić a leskovaci Népszínházban.
Megismételte korábbi kijelentését, hogy mindaz, ami az országban történik, a színes forradalom következménye.
A színházban ülő közönségének az elnök azt mondta, „megdöbbentette az a hátborzongató hír”, hogy a „niši fő erőszaktevőt”, aki szerinte „verte Niš polgármesterét”, szabadon engedték, és az ügyész nem rendelte el vele szemben a vizsgálati fogságot.
A színház közelében elégedetlen polgárok tüntettek, akik a „Távozz!” és a „Pumpáld” jelszavakat skandálták. A polgárokat rendőrkordon akadályozta meg, hogy az épület közelébe menjenek.
Vučić Leskovacon, a polgárok a távozását követelik, a rendőrség letartóztatásokba kezdett
Aleksandar Vučić (Fotó: Filip Krainčanić/Nova.rs)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!