A helyi polgárok és az ellenzék a leskovaci Népszínház előtt gyűltek össze, ahol Aleksandar Vučić államfő a híveivel találkozik. A kívülállók eközben a Vučić távozz! jelszót skandálják.
A polgárok elsődlegesen azért indultak szombaton tiltakozó sétára, mert a Rokkant- és Nyugdíjbiztosítási Alap egyik munkatársát elbocsátották, miután támogatásáról biztosította az egyetemistákat.
Az N1 helyszíni tudósítója szerint a polgárokat rendőrkordon akadályozta meg, hogy a színházhoz menjenek, nem hivatalos információk szerint pedig egy gimnáziumi tanárt őrizetbe vettek, miután megpróbált áthatolni a kordonon.
Dragan Marinković, a helyi Rešetka portál szerkesztője, aki egyúttal az N1 leskovaci tudósítója is, azt mondta, a polgárok mintegy 20 méterre vannak a Népszínháztól, és azt skandálják, „Távozz!”, „Pumpáld” és közben sípolnak. Őket egy dupla rendőrkordon akadályozza, hogy közvetlenül a színházépülethez mehessenek.
Elmondása szerint több száz polgár gyűlt össze, és nemcsak a rendőrség, hanem a csendőrség tagjai is a helyszínen vannak.
Leskovčani dočekali predsednika pesmom “Idi, leči se” pic.twitter.com/pmU4YML8Tw
— Sen Trope (@mmavazi) March 22, 2025
A Szerbia Központ (SRCE) párt közölte, hogy a rendőrök őrizetbe vették a párt végrehajtó bizottságának tagját, Vladimir Šiškint.
A párt azt követeli, hogy Šiškint azonnal engedjék szabadon.
„A diktátor tojásoktól való frusztrációját és félelmét másképpen kell megoldani. Felelősséget kell vállalni azért a bűnözésért, amely a társadalom minden zegzugába bejutott, és egy, a nép bizalmát élvező kormány megalakításával ki kell vezetni az országot a válságból” – üzeni a SRCE.
🚨#LESKOVAC!#protest #studentiUblokadi и грађана #Лесковац-а!
УЛИЦАМА ОДЈЕКУЈЕ „#VUCIC-У ОДЛАЗИ!”
💬Још 21 одборник затражио да се #вучић-у одузме титула „почасног грађанина Лесковца!”https://t.co/udH3D6dOuj pic.twitter.com/lXI1ALrzLQ— 🇷🇸Станоје🇷🇺 (@Stanoje68) March 22, 2025
Dél-Szerbia egyre inkább forrong, pénteken Nišben volt igen feszült a helyzet, a Szerb Haladó Párt rendezvényét, ahová a párt csúcsvezetőit várták, végül le is mondták.
Tojásokkal dobálták meg és vízzel locsolták le a haladópárti polgármestert (Videó)
A leskovaciak dühösek (Fotó: N1/printscreen)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!