Az ENSZ március 20-át kiáltotta ki a Boldogság Világnapjának. Ennek kapcsán jelent meg a héten a World Happiness Report c. jelentés, amely a világ országainak boldogság-állapotát, állampolgárainak közérzetét vizsgálja évről évre. Nyolcadik éve a finnek állnak az első helyen, Magyarország tovább zuhant, Szerbia viszont előrébb került.

Magyarországnak sikerült a tavalyinál is lejjebb küzdenie magát, most a 69. helyen áll. Szerbia ellenben előrébb lépett és 31. a listán, ahol idén 147 ország szerepel.

A jelentés az ENSZ Fenntartható Fejlődés Hálózata számára készül, a Gallup kutatóintézet felmérése alapján, az Oxfordi Egyetem és a Világbank támogatásával.

A felmérés hat mutató alapján pontozza az országokat. A GDP, a várható élettartam és a szociális helyzet mellett vizsgálják, hogy az az emberek hol milyen mértékben hozhatnak szabadon döntéseket saját életükre vonatkozóan, mennyire érzékelik a korrupciót és milyen mértékben nagylelkűek.

Utóbbinál arra kíváncsiak, hogy az egymás iránti segítő szándék hogyan érvényesül: önkénteskedünk-e, adakozunk-e és vajon támogatunk-e olyan kezdeményezést, melyhez nem fűződik saját érdekünk.

A szabadságra és az élettel kapcsolatos elégedettségre vonatkozó pontozás úgy készül, hogy egy létrát kell elképzelni, ahol a 10. lépcsőfok az egyén által vágyott legboldogabb élethelyzet és ehhez képest kell elhelyeznie magát a lépcsőfokok valamelyikén.

A boldogságlista első helyeire hagyományosan Európa északi országai kerülnek, idén meglepetésre bekerült Mexikó, Costa Rica és Izrael is.

A legboldogabb országok a World Happiness Report 2025 szerint

Izrael tavaly is ott volt, de akkor még nem vizsgálták a háborús hatásokat. Idén ez már jelen volt. Úgy tűnik, a tavalyi 5. helyről csak a 8-ikra estek vissza a háború ellenére.

A lista végén évek óta Afganisztán áll, de a legboldogtalanabbak között van még Sierra Leone, Malawi, Libanon és Jemen.

A legboldogtalanabb országok a 2025-ös World Happiness Report listájának sereghajtói

A koronavírus-járványt is vizsgálják annak megjelenése óta, hiszen kihat az életminőségre, a várható élettartamra és a szorongást, félelmet is befolyásolja. Az egymás iránti gondoskodás felerősödött a Covid alatt, majd 2023-24-ben visszaesett, de még így is a korábbi átlag felett van.

A három éve tartó orosz–ukrán háború hatásai mára kiterjedtek, olyan országok is érzik, melyek nem közvetlenül érintettek. Oroszország viszont érdekes módon még boldogabb, mint korábban, a tavalyi 72. helyről a 66. helyig jutott előre, a háború ellenére. Annyira, hogy még a magyaroknál is boldogabbak. (Ukrajna a 111. helyen áll.)

Az Egyesült Államokban viszont nem jó a helyzet, soha nem szerepeltek ilyen rosszul, most a 24. helyre estek vissza.

Magyarországon igen kedvezően ítélik meg az emberek azt a megbízhatóságot, ahogyan egymásra számíthatnak. A GDP is némileg mentette a pontozásban az országot. Majd következett a szabadság és a korrupció érzékelése. Mindkettőben jóval az átlag alatti pontszám jött ki. A korrupciónál külön kérdezték az üzleti szférában, illetve a kormányzati szinten érzékelt korrupciót. A korábbi 51. majd a tavalyi 56. helyről sikerült a 69. helyig zuhanni.

Magyarország a World Happiness Report listán 2025

Szerbia pontszámai ott szorulnak magyarázatra, hogy évek óta nem szolgáltat kellő mennyiségű és minőségű adatot, így a helyezés statisztikai becslésen (is) alapul. Nyilván a november óta tartó történések még nem kerültek be az adatok közé, de így is gyanús, hogy Szerbia hogyan kerül egyre feljebb. Az ország a 118. helyről indult még a 2011-es adatfeldolgozásnál, folyamatosan jön fel és mára a legjobbak között van.

Szerbia és szomszédai a World Happiness Reportban 2025

A szerbek leginkább a szociális helyzetüket, környezetüket ítélik jónak, ez arra vonatkozik, hogy ha az egyén hirtelen bajba kerül, van-e megbízható rokona vagy barátja, akire támaszkodhat. A nagylelkűségüket is sokra tartják, saját bevallásuk szerint szeretnek adakozni. A magyarokénál kevésbé érzékelik a korrupciót és a szabadságukkal is elégedettebbek. Egy mai felmérésnél talán már egész más lenne az eredmény.

Aurora Borealis a legboldogabb Finnországban (Fotó: Pixabay)