A smederevói rendőrök a belügyminisztérium tárgyalócsoportjával és a helyi ügyészséggel közösen tartóztatták le a 72 éves M.Ć.-t, aki ellen megalapozott a gyanú, hogy elkövette a köztársasági elnök biztonságának veszélyeztetése bűntettét.

Az idős férfit azzal gyanúsítják, hogy hétfőn 14:15 körül felhívta a smederevói rendőrség ügyeletes szolgálatát és közölte, hogy meg akarja ölni az államelnököt, majd megszakította a hívást.

A rendőrök gyorsan azonosították, majd kimentek a házához, ahol ő zárt ajtókkal fogadta az egyenruhásokat és folytatta a fenyegetőzést, ezúttal már azzal, hogy magát fogja felgyújtani.

A gyanúsítottal végül a tárgyalóknak sikerült megállapodniuk és rábeszélték, hogy nyisson ajtót. Letartóztatták, majd bevitték a rendőrségre.

A házkutatás során kannákban és üvegekben is találtak nála benzint.

A gyanúsítottat 48 órás őrizet alá helyezték, ezt követően az illetékes ügyész elé állítják kihallgatásra.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!