A szabadkai középiskolák közötti együttműködés és szolidaritás példája volt a keddi támogató és tüntető séta a városban. A szervező diákok a szabadkai Egészségügyi Középiskola előtt gyülekeztek, ahol a 16 perc csend után, amikor az újvidéki tragédia áldozataira emlékeztek, piros festékkel véres kéznyomokat hagytak az iskola bejárata előtt, egy 16-ost valamint egy kérdőjelet festettek az ajtó előtti betonra, hogy emlékeztessék az embereket arra, miért is tüntetnek az emberek négy hónapja.
Az Egészségügyi Középiskola diákja, Monika Bujak elmondta, hetek óta kitartóan tiltakoznak, de még mindig nagyon sok tanáruk és diáktársuk siket maradt a mindannyiunkat körülvevő eseményekre. Kiemelte, akadályozzák őket abban, hogy megvalósítsák az elképzeléseiket, az akcióikat és hogy kritikusan gondolkodjanak, miközben ez az alapja a szabad társadalomnak.

Tizenhat áldozat, véres a kezetek
„Azoknak üzennék, akik nem értenek velünk egyet, azoknak, akiket manipulálnak és emiatt nem gondolkodnak önállóan: amíg ti iskolásat játszatok, úgy tesztek, mint a ćacik, törvénytelen órarendet követtek, addig mi azon dolgozunk, hogy egy igazságosabb rendszert hozzunk létre. Az új rendszerben nem lesz lehetőségetek alaptalanul leosztályozni a diákokat, nem lesz alkalmatok, hogy fenyegessétek a diákokat és a tanárokat, otthonról figyelve minket. Állandóan fenyegettek minket, nemcsak a jegyek csökkentésével, hanem a Szociális Központtal, de mindannyian tudjuk, hogy az egyetlen szociális eset ebben az esetben az országunk, a szociális munkások pedig mi vagyunk”, mondta beszédében a diák.

Performansz az Egészségügyi Középiskola előtt
Hozzátette: minden egyes alkalommal, amikor megpróbálják megalázni, meg akarják félemlíteni őket, csak még erősebbé teszi őket és erőt és bátorságot ad, hogy még jobban pumpáljanak!
A beszédet hangos ováció fogadta.

A követelések mikor teljesülnek?
A tiltakozó tömeg a Politechnikai Középiskolához gyalogolt rendőrök kíséretében, ahol 5 percen át zajongtak, majd a Svetozar Marković Gimnázium elé sétáltak. Itt a gimnázium tanulói frissítővel és uzsonnával, édességgel várták a sétálókat.
A tüntető séta utolsó állomása a szabadkai Zeneiskola volt, ahol az iskola tanulói rövid koncerttel várták a séta részvevőit.

Zajkeltés a Politechnikai Középiskola előtt

A gimnázium tanulói fogadják a sétálókat

Beszéd a gimnázium előtt

Frissítő és uzsonna a gimisektől

Lakat alatt a Svetozar Marković Gimnázium, csak a diákokat engedik be

Koncert a Zeneiskola épülete előtt
__________________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!