Egy hétig tartó éhségsztrájk után felfüggesztette a tiltakozásnak ezt a formáját Darko Šper, a Vajdasági Rádió és Televízió (RTV) dolgozója. A Függetlenség Egyesület Ágazati Szakszervezetének biztosa március 18-tól kezdve nem vett ételt magához, és egy tíz pontból álló követelést fogalmazott meg a médiaház vezetősége felé, amelyek között szerepelt többek között az egyes csatorna megbízott fő- és felelős szerkesztőjének a leváltása, a hét főszerkesztő és a programigazgató megválasztására irányuló pályázatok kiírása, az új kollektív szerződés alkalmazására vonatkozó tárgyalások lezárása és a rendőri egységek távozása az RTV épületéből.
Arról, hogy ezekből a követelésekből mi teljesült és mi nem, illetve, hogy a tiltakozás milyen formában folytatódik, Darko Šper a Szabad Magyar Szónak nyilatkozott.
– Még nagyon frissek a benyomásaim, de alapvetően nagyon elégedetlen vagyok. Elsősorban azzal, ahogy a vezetőség viszonyul a kisebbségi nyelvű szerkesztőségek iránt. Ezzel a viszonyulással bebizonyították, hogy azokat a kollégákat, akik ezekben a szerkesztőségekben dolgoznak, másodrangú embereknek tekintik, akik nem érdemelnek ugyanakkora fizetést, mint azok, akik, ugyanebben a médiaházban dolgozva, november 1-e óta, (de már előtte is) mérgezik a vajdasági közvéleményt azokkal a hamis információkkal, amelyeket az időszerű szerbiai eseményekkel kapcsolatban közzétesznek. Ez pedig nem tájékoztatás, hanem propaganda, amely a hatalmi párt és koalíciós partnerei, így a VMSZ érdekeit szolgálja.
Ez a tény, hogy a kisebbségi szerkesztőségekben dolgozók kisebb fizetéseket kapnak kézhez, mint az egyes csatorna dolgozói, talán kevésbé ismert a közvélemény számára. Miért és mióta tart ez az állapot?
– Nehéz megmondani, hogy mióta tart. Valószínűleg a kezdetektől fogva. Mindenesetre az Állami Számvevőszék már több mint három évvel ezelőtt megállapította ezt, és arra kötelezte az RTV-t, hogy egyenlítse ki a fizetéseket. A vezetőség azonban ezt a mai napig nem tette meg a programműsorokra vonatkozóan, ahol a legtöbben dolgoznak. Az indoklás pedig egyszerűen az, hogy ez túl sok pénzbe kerülne. Ezzel párhuzamosan az új munkaköri rendszerterv kidolgozása is nagyon lassú ütemben haladt, ami az éhségsztrájkom egyik kiváltó oka volt. Ugyanis nem fogadom el, hogy továbbra is egy olyan cégben dolgozzam, ahol az én munkatársaim, akik a kisebbségi szerkesztőségekben dolgoznak, ugyanazért a munkáért – amelyet ráadásul még jobban is csinálnak, mint a szerb szerkesztőség – kisebb fizetést kapjanak. Kevesebb emberrel és kevesebb eszközzel készítenek jobb műsorokat, amelyekkel nem hoznak szégyent erre a házra, mint az egyes csatorna egyes adásai.
Hogyan tovább?
– Az első értékelésem az, hogy két dologban sikert értem el. Az egyik: én most ugyan leléptem a színpadról, de az RTV-re irányuló reflektorfények bekapcsolva maradtak. És erre a színpadra már most fellép Čedanka Andrić, a szakszervezetünk elnök asszonya, és még mások is: a Szerbiai Újságírók Független Egyesülete (NUNS – Nezavisno Udruženje Novinara Srbije), a Vajdasági Újságírók Független Egyesülete (NDNV – Nezavisno Društvo Novinara Vojvodine) információim szerint szerdán már az EBESZ szerbiai missziója is, és az Európai Bizottság is tájékoztatást kapott a történésekről.
A másik: ez után az egy hét után tökéletesen tisztán látom, ebből az itt dolgozó 1.200 emberből ki a barát, ki az ellenség és ki az, aki csak „ismerős”. De még ezek az ismerősök sem hallgathatnak már sokáig, mert a hallgatás a belenyugvás jele, és ezekben a nehéz időkben egyértelműen kell állást foglalni. Mi újságírók vagyunk, akiknek joguk és lehetőségük van arra, hogy elmondják a véleményüket és állást foglaljanak. Ami engem illet, pszichikailag megerősödve kerültem ki ebből a helyzetből. Elvesztettem ugyan néhány kilót, de azt kárpótolta a központi idegrendszerem megerősödése – nyilatkozta Darko Šper a Szabad Magyar Szónak, aki elmondta, az egy hetes éhségsztrájk szerencsére nem járt komolyabb egészségügyi következményekkel, az orvosok tanácsára pedig kisebb mennyiségű étellel kezdte el az elvesztett kalóriák pótlását.
Darko Šper (Fotó: NUNS)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!