Az egyetemi karokat blokád alatt tartó egyetemisták egy része elítélte az újvidéki aktivisták letartóztatását, amelyre a március 15-ei belgrádi tömegtüntetést megelőzően került sor.

Az újvidéki Bölcsészettudományi Kar hallgatói, kollégáik letartóztatása kapcsán azt kérdezik Szerbia illetékeseitől, hogy vajon egy beszélgetés nagyobb bűncselekmény-e annál, mint amelyik 16 emberéletet vitt el Újvidéken?

A belgrádi nagy tömegtüntetést megelőző napon, március 14-én Újvidéken hat ellenzéki és ifjúsági aktivistát vettek őrizetbe, akiket az alkotmányos rend és az ország biztonsága megdöntésének előkészületeivel gyanúsítják.

Az alkotmányos rend megdöntésének előkészítése miatt vettek őrizetbe hat személyt

Az őrizetbe vett személyek egyike az autoriter rezsim ellen harcoló STAV egyetemista szervezet tagja, a többiek pedig a Szabad Polgárok Mozgalma ellenzéki párt tagjai.

„Erélyesen elítéljük a lehallgatott egyetemisták letartóztatását és az alkotmányos rend megdöntésével történő meggyanúsítását” – olvasható a közleményben.

A letartóztatás előtti éjszaka, március 13-án az országos lefedettséggel rendelkező rezsimhű televíziók műsorában lejátszották az aktivisták lehallgatott beszélgetését, amelyen az is szóba került, hogy a belgrádi tüntetésen felvetik az átmeneti kormány elképzelését, valamint bevonulnak a Szerbiai Rádió és Televízió épületébe.

A blokádokkal tiltakozó egyetemi hallgatók hangsúlyozták, a titokban készített hangfelvétel Szerbia törvényei értelmében semmiképpen nem tekinthető releváns bizonyítéknak, így ennél fogva a bíróságon sem használható fel bizonyítékként.

„Követeljük az illetékes intézményektől, hogy adjanak magyarázatot a törvényellenes letartóztatásra, és követeljük, hogy az esetet a törvényekkel összhangban kezeljék. Mindenkit felszólítunk a helyzet összetettségének megértésére és arra, hogy szolidaritásból álljanak az őrizetbe vettek mellé” – közölték az egyetemisták.

Rámutattak, hogy ebben az esetben szelektíven értelmezték Szerbia alkotmányát és törvényeit.

Megismételték, hogy a megbeszélésen résztvevő egyetemi hallgatók közvetlenül veszélybe sodorták az egyetemista tiltakozások párton kívüliségét, ami miatt a plénum meg is szavazta kizárásukat az egyetemi karok blokádjáról.

Az alkotmányos rend megdöntése gyanújával őrizetbe vett aktivisták egyik védőügyvédje, Veljko Milić hétfőn tudatta a nyilvánossággal, hogy az ügyészség a gyanúsítottak ügyvédeinek nem engedélyezi, hogy betekintsenek az ügy irataiba.

„Egyértelműen nem engedélyezik, hogy betekintést nyerjük az ügyiratokba” – mondta Milić.

Feltette a kérdést, hogy hogyan lehetséges, hogy ezt nem engedik meg az ügyvédeknek, miközben a rezsimhű televíziók tulajdonosai és szerkesztői, akik lejátszották a lehallgatott beszélgetésről készült hangfelvételt, ezzel, mint illetéktelen személyek lehetőséget kaptak, hogy hozzáférjenek a felvételhez, de ezt a jogot nem adták meg a védőügyvédeknek.

A lakájmédia szerint polgárháborút akartak kirobbantani az ellenzéki mozgalom tagjai

Több mint 30 szerbiai civil szervezet és egyesület követelte nemzetközi jogvédő szervezetektől, hogy vegyék védelmükbe az aktivistákat, mert mint kiemelték, a „legbrutálisabb politikailag motivált üldöztetésben van részük a sajtó és a bíróság részéről”.

A szervezetek elítélték, hogy az aktivisták beszélgetéséről készült felvétel először nem az igazságszolgáltatáshoz, hanem a sajtóhoz jutott el, amely azonnal „ki is mondta az ítéletet”, hogy itt terrorizmusról és az állam megdöntéséről van szó, és utána ugyanezt ismételgették a legmagasabb rangú állami vezetők is.

Miután a hangfelvételt a televíziók lejátszották, a rendőrség házkutatást tartott a hat ellenzéki és ifjúsági aktivistánál. A rendőrség a STAV további hat tagját is gyanúsítja, ám ők jelenleg nincsenek az országban.

Az újvidéki felsőbíróság március 16-án 30 napos vizsgálati fogságba helyeztette a letartóztatottakat. A rendőrség a külföldön tartózkodó aktivistáknál is tartott házkutatást.

Házkutatás a STAV aktivistáinál

Egyetemista tüntetés 2025. március 15-én Belgrádban (Fotó: Mina Delić/SZMSZ)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!