Jóváhagyta az első négy ifjúsági hitelt a Szerbiai Postatakarékbank – közölte a Pénzügyminisztérium. Az egyik új lakástulajdonos elmondta, hogy nagyon elégedett volt az eljárással.
„Nagy támogatást kaptam a banktól és mindenkitől. A legapróbb részletekig mindent elmagyaráztak nekem, és négy óra alatt összegyűjtöttem az összes szükséges papírt” – mondta. A pénzügyminiszter hozzátette, hogy a Postatakarék a hitelkérelmek benyújtását követően két napon belül jóváhagyta a kölcsönöket.
A Pénzügyminisztérium közlése szerint összesen 1.790, 20 és 35 év közötti fiatal érdeklődött az ifjúsági hitelek iránt a Postatakaréknál.
„A Postatakarékbankban – amely elsőként csatlakozott a fiatalok önállósodását segítő állami programhoz – aláírták a szerződéseket az újvidéki, pancsovai, nagybecskereki és szabadkai lakásokra” – tájékoztatott a minisztérium.
Siniša Mali pénzügyminiszter bejelentette, hogy további szerződések vannak előkészületben, valamint hogy az NLB Kommerciális bank is csatlakozott a programhoz, „ami azt jelenti, hogy a fiatalok ennél a banknál is igényelhetnek kedvező hiteleket”.
„Ez az első négy szerződés, mindössze néhány nappal azután, hogy a bank csatlakozott a programhoz. Bátorítjuk a fiatalokat, hogy vegyék igénybe az államilag támogatott hiteleket, és így oldják meg lakáshelyzetüket. Ilyen program egyetlen másik európai országban sincs, ez megmutatja pénzügyi helyzetünk erejét, valamint azt, hogy mennyire törődünk a fiatalokkal” – mondta Siniša Mali.
A hitelek Szerbia egész területén elérhetők, különböző státuszú fiatalok számára, és kezes bevonásával még a munkanélküli fiatalok is igényelhetik.
Mali arról is beszélt, hogy a Duna biztosítótársaság csatlakozott az állami programhoz azáltal, hogy az első évben ingyenes ingatlanbiztosítást nyújt minden kedvezményes ifjúsági lakáshitelben részesülő számára.
A Postatakarékbanknál a fiatalok hitelprogramján mintegy 150 ember dolgozik a bank 236 fiókjában. Jelenleg további 59 hitel feldolgozása folyik.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!