Közbeszerzési pályázatot hirdetett kedden a szabadkai Köztisztasági és Parkosítási Közvállalat (JKP Čistoća i Zelenilo), ebben egy Škoda superb L&K 2,0TDI 4×4 142kW DSG vagy ennek megfelelő, 5.3 millió dinárra (több mint 45 ezer euróra) becsült jármű beszállítóját keresi a vállalat.

A pályázati kiírásban követelményként szerepel az, hogy az autó erős, gyors, négykerék-meghajtású és hűtő-fűtő-masszírozó sportüléses legyen – a kívánatos szolgálati autóra kiírt közbeszerzési pályázat olyan részletes specifikációkat tartalmaz, mint egy katalógus.

A közvállat március elsejétől 23 százalékkal magasabb árakon szolgáltat a lakosságnak.

A Köztisztasági és Parkosítási Közvállalat mellett a városi közigazgatási hivatal is szeretne új Škodákat venni – azt, hogy milyeneket, majd a pályázati kiírásból derül ki. A költségvetésben személyautók lízingjére az idén 24,16 millió dinárt terveznek elkölteni, ami több mint 206 ezer euró. Mindeközben a közbeszerzési portál adatai szerint a városi költségvetésben nincs (elég) pénz a szabadkai Naša radost Iskoláskor Előtti Intézmény központi konyhája rekonstrukciójának a folytatására.

A Magločistač információi szerint a Slobodna zona gazdasági társaság szerényebb gépkocsit rendelne: a jellemzői hasonlóak a fentihez, de nem fontos, hogy vadonatúj legyen, ennek az árát 4,4 millió dinárban (37.500 euróban) határozták meg.

Illusztráció: Ez speciell egy Škoda Octavia extrás ülése