Március 25-ei dátumozással kapta meg a zentai Stevan Sremac Általános Iskola iskolaszéke a 2024. november 8-án az igazgatói posztról lemondott Branislava Ilijin hivatalos levelét, amelyben az áll, hogy a négy hónappal ezelőtti lemondását ezennel visszavonja, mivel javult az egészségi állapota.
Mint ismeretes, ez volt az a zentai iskola, ahol a tornaterem már életveszélyes állapotban volt, és a tanfelügyelők emiatt tavaly az év vége lezáratták a helyiséget, amelynek a felújítására a tartomány 16,4 millió dinárt hagyott jóvá, de a felújítási munkálatok még nem kezdődtek el.
Korábban a szülők és a tanárok is az igazgatót tették felelőssé az épület egyre rosszabb állapota miatt, s ez végül oda vezetett, hogy tavaly novemberben az iskola igazgatója lemondott, de senkit, még megbízott igazgatót se neveztek ki a helyére, vagyis minden maradt a régiben négy hónapon keresztül, amikor kiderült, hogy visszavonja a lemondását.
Latinyák Euridiké, az iskolaszék elnöke március 26-án 17 órára már ülést is hívott össze, amelynek mindössze két napirendi pontja lesz: az egyik az előző ülés jegyzőkönyvének az elfogadása, a második pedig az igazgató lemondásának visszavonásával kapcsolatos döntés meghozatala.
Nem biztonságos a zentai iskola – a szakszervezet feljelentést tett (Fotók)
_________________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!