A Topolyai Sport Club bejutott a Szerb Kupa elődöntőjébe, miután a legjobb nyolc között a gólnélküli döntetlen után 10:9-re megnyerte a tizenegyespárbajt!

Mindössze egy nagy helyzetet hozott az első félidő, amelynek a hajrájában Jovan Milošević bal oldali középre adását Aldo Kalulu lőtte volna a kapuba, de arról, hogy a szünetre döntetlennel menjenek a felek, Nikola Simić gondoskodott, aki hatalmas bravúrral szögletre ütötte a labdát.

A második játékrész elején előbb a vendégek közül Dragoljub Savić került helyzetbe, a hazaiak közül pedig Jovan Milošević, de mindketten az oldalhálót találták el. A 65. percben Marko Lazetić fejjel Miloš Pantović elé fejelte a labdát, aki egyből, 15 méterről lőtt, és a felső lécet találta el, az akció folytatásaként hiába lőtt Petar Stanić a kapuba, lesállás miatt a gólt a játékvezető érvénytelenítette. Az állás nem változott a mérkőzés végéig, így a tizenegyesek döntöttek a továbbjutásról.

A Partizan 2:0-lal kezdett (Ivan Milosavljević hibázott), utána azonban Vanja Dragojević hibázott, s miután Mario Jurčević is kihagyta a tizenegyest, így Milan Radin a négy közé lőhette volna a csapatát, de ő a felső lécet találta el, így folytatódott a párbaj. A két kapus is értékesítette a büntetőt, s a második sorozat elején Bibarsz Natko fölé lőtte a labdát, Prestige Mboungou pedig nem hibázott, így a Topolyai Sport Club jutott a négy közé.