Tavaly ősszel az SC Ostbahn-XI osztrák másodosztályban játszó focicsapat pályájának felújításakor emberi maradványokra bukkantak. Az ősszel kezdődő feltáráson körülbelül 150, 20 és 30 év közötti fiatalember maradványai kerültek elő, a rajtuk található sérülések szerint brutálisan lemészárolták, majd tömegsírba temették őket.

A maradványok mellől előkerülő tőr és tőrhüvely díszítése alapján a régészek arra következtettek, hogy a vérengzésre az első század végén került sor. A lándzsafejek, a szandálokhoz tartozó szögek és a páncélmaradványok is kifejezetten arra utalnak, hogy a sírban katonák nyugszanak.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

Az első században Vindobona még egy jóval szerényebb méretű helyőrség volt, mint fénykorában, és jóval kevesebb katona is állomásozott itt, mint később, ezért aztán gyakoriak voltak a germán törzsek betörései is a limes római oldalára.

Martin Mosser bécsi muzeológus szerint egyetlen olyan történeti forrásban, ahol egy egész légió elvesztéséről számolnak be 92-ben, de több szó nem is nagyon esik róla – de könnyen lehet, hogy az esethez a mostani leletnek is köze van. A csontok szénizotópos vizsgálata szerint 80 és 130 közöttről származnak, ez a Mosser által említett évszámnak, illetve a sírban talált tőr alapján levont következtetéseknek is megfelel.

Michaela Binder régész, a feltárás vezetője szerint egyedülálló leletről van szó: a rómaiak ekkoriban, sőt, egészen a harmadik századig elhamvasztották a halottaikat, és bár Németországban több csatamezőt is feltártak, az elesett katonák testét ott sem találták meg. Kristina Adler-Wölfl régész szerint már az is ritka, hogy akár egyetlen ember maradványait megtalálják ebből az időszakból, egy egész tömegsír pedig szinte felfoghatatlan.

A sírban legalább 129 testet találtak, de az ezekhez nem köthető maradványok miatt úgy gondolják, hogy összesen 150 embert temethettek ide. A legtöbben a törzsükön vagy a fejükön sérültek meg, Adler-Wölfl szerint emiatt is kizárható, hogy kivégezték volna őket: a nyomok csatára utalnak. Bár a sírban római katonai tárgyakat is találtak, még nem biztos, hogy az áldozatuk maguk is rómaiak voltak: ennek bizonyításához még DNS- és stronciumizotópos vizsgálatok is szükségesek, ezekre később kerül sor – írja a qubit.hu.

Folyik a munka a feltáráson (Fotó: Reiner Riedler / Wien Museum)