Április 12-én, szombaton két rendezvény is zajlott egy időben az országban: az egyetemisták Novi Pazarban gyülekeztek, és mutatták meg, hogy nem hátrálnak meg és kitartanak a követeléseik mellett, s egészen addig szerveznek különböző megmozdulásokat, amíg a hatalom nem teljesíti a követeléseiket, amelyek között többek között szerepel az is, hogy tegyék közzé az újvidéki vasútállomás előtetőjének felújításával kapcsolatos teljes dokumentációt, ugyanis az előtető leomlása tizenhat ember halálát okozta.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

Az egyetemisták azt is követelik, hogy a hatalom hozza nyilvánosságra, milyen hangfegyvert vetett be március 15-én Belgrádban a tüntetők ellen, valamint arra is választ várnak, hogy ki engedte meg Aleksandar Vučićnak, Szerbia elnökének, hogy a stábjával bemenjen a a Kočaninban történt tűzeset sérültjeihez a Szerbiai Klinikai Központba.

Vučić az egyetemisták hatodik követeléséről: Én vagyok a hibás, engem büntessenek meg

Novi Pazarban az egyetemisták jelezték, mielőbb egy ideiglenes vezetést nevezzenek ki az illetékesek a helyi egyetem élére, mivel az ország legfiatalabb egyeteme, a 2006-ban alapított intézmény élén az a Zana Dolićanin rektor áll, aki nemrég meglátogatta a tanulni vágyó egyetemistákat Ćacilendben. A Novi Pazar-i rendezvény 23 órakor ért véget, de az egyetemisták jelezték, folytatása következik, méghozzá Kraljevóban, április 16-án.

Novi Pazar a bizonyíték, hogy egy teljesen új generációval van dolgunk (Galéria)

A Novi Pazar-i rendezvénnyel egy időben a szerb fővárosban egy, a hivatalos információk szerint 55 ezres tömeg élvezhette az elnök és a Szerb Haladó Párt vendéglátását: ingyen utazhattak, nem úgy, mint március 15-én, amikor az egyetemisták tüntetése idejére a vasúti személyszállítást és az autóbuszjáratokat is felfüggesztették; Belgrádban ingyen volt az étel és az ital, igazi bazári hangulat volt, csak éppen fizetni nem kellett semmiért. Ennek ellenére a közösségi médiában közzétett felvételeken az embereket nem érdekelték a beszédek, többen megindultak hazafelé már akkor, amikor Vučić még be se fejezte a beszédjét.

Hányan nem adták az országot?

Az elnök a vergődését tetézte azzal, hogy a katonaságra hivatkozva közölte, 145 ezer ember volt Belgrádban: itt kell megjegyezni, hogy ugyanez a katonaság március 15-én 88 ezer embert számolt meg a szerb főváros utcáin.

Mina Delić fotó Novi Pazarban készültek:

_____________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!