A Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) központi épülete előtt csütörtökön este a blokádban lévő egyetemisták és a polgárok csütörtökön este is sípokkal, vuvuzelákkal fejezték ki elégedetlenségüket a köztelevízió tájékoztatási politikája miatt. A jelenlévőket DJ-ek szórakoztatták.
Az egyetemisták bejelentették: addig maradnak, amíg nem írnak ki új pályázatot az elektronikus médiumokat szabályozó testület (REM) tagjainak a megválasztására vagy amíg meg nem szűnik az RTS. Ha ez húsvétig nem történik meg, akkor az ünnepek ideje alatt is a köztévénél maradnak, és arra kérik a polgárokat, ünnepeljenek velük.
A köztévé blokádja hétfőn 22 órakor kezdődött az intézmény Takovo utcai és koštunjaki épületénél is, az RTS emiatt kénytelen megváltozott műsorrend szerint és rosszabb műszaki feltételek mellett dolgozni, a híradót is ismeretlen helyről sugározták.
Az egyetemistáknak adományokra: főtt ételre, vízre, energiaitalokra, esőkabátokra, takarókra, kisebb sátrakra, elemlámpákra, ollóra és ragasztószalagra van szükségük.
Fotó: Beta/Milos Miskov
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!