A tüdőgyulladástól független lehet a pápa hétfő reggeli hirtelen halála olasz sajtóértesülések szerint.
Agyvérzés az egyik lehetséges oka Ferenc pápa hétfő reggeli váratlan halálának – írja a hvg.hu jól értesült olasz hírforrások alapján.
A pápa halálát hétfő délelőtt jelentette be Kevin Farrell bíboros, de annál többet a Vatikán egyelőre nem árult el a körülményekről, mint hogy az egyházfő reggel 7:35-kor hunyt el a római Szent Márta házban.
Az Ansa hírügynökség úgy tudja, hogy Ferenc pápa halála nincs összefüggésben a kétoldali tüdőgyulladással, amivel az elmúlt hetekben kezelték, és amiből felépülni látszott.
Állapota annyira javult, hogy ha nem is celebrálta, azért megjelent a húsvétvasárnapi misén, és végighallgatta, ahogy felolvassák húsvéti beszédét. Sőt a hívek sorai között is átautóztak vele, és még J.D. Vance amerikai alelnökkel is lekezelt a róla készült utolsó felvételek tanúsága szerint.
A 88 éves korában elhunyt egyházfőért este fél 8-kor tartanak rózsafüzér imádságot a vatikáni Szent Péter téren Mauro Gambetti bíboros vezetésével – ezt már a katolikus főváros sajtóhivatala tette közzé.
Kivetítőn tájékoztatják a híveket Vatikánban, hogy rózsafüzér imádságot tartanak az elhunyt egyházfőért (Fotó: Beta/AP Photo/Andrew Medichini)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

